Hát az advent Krisztusvárás volt nékünk, tudtuk, hogy a Kisjézus születésének előhírnöke. Az olyan volt, hogy vártunk, kértünk, örültünk, hogy majd karácsonykor... Az advent András napja után kezdődött. András napja zárta be a muzsikát. Amikor már közelgett (András) tudtuk, hogy jaj, vége a vígságnak. András napkor mentünk az első hajnali misére. Mikor jött adventnak az első napja, mi már készítettük a szállást, de nem a háznál, hanem a szívükben. Édesanyánk mondta - de nem csak nekünk, másoknak is éppúgy, hogy no most készítsétek a szállást. Gyűjtögessétek a Kisjézus jászolába a szalmaszálakat, nehogy kevés legyen alatta.

 

Na de ez azt jelentette, hogy most már evésben-ivásban, nótázásban (egyaránt tartóztassuk magunkat). A summáslány mindig víg volt, de mikor András eljött, úgy mondtuk, hogy no András, nekünk betettél. A szánkat be kellett fogni. Mert hogy varrtunk (hímeztünk) az asztalnál, jöttek a cimborák, akkor már nóta nem volt, csak adventi ének vagy Mária ének. De néha, ha valahogy belekottyentottunk a nótába - hát csak szerettük a vígat, édesanyánk odaszólt: halljátok-e, advent van, lehull a szilva. Hallgassatok. 

Az advent nem olyan szomorú, mint a nagyböjt. Böjt volt az is, nem vállalt böjt. Szerdán, pénteken, szombaton semmiféle - nemhogy húst, de még egy kis zsíros pogácsát se sütöttünk volna. Akkor már ugye a görhe sült, meg a málé vagy krumplikalács, mert mi semmi zsíros ételt nem ettünk.

Egész adventba volt a hajnali mise. Fútta, hordta a havat. Akkor még villany nem volt az utcákba. Azután abba a sötétségbe innen is kibukott (kibukkant) egy öregasszony, onnan is, vitte a lámpást a kezében. Már ott a kapun is jött egy asszony, vitte a lámpást, a másikon is - hát ugye éjszaka volt. Ahogy szólt a harang, jöttek ki az utcákból, csak azt láttuk, hogy itt is pislákol, ott is. Hát az olyan szép volt! Az esőruha meg fel volt téve (nagy fehér abrosz piros csíkokkal), még hideg ellen is magára vette az asszony a templomban, mert ugye hideg volt a pad nagyon, hiába volt a sok szoknya rajtunk. Hajnali misén úgy hullámzott a nép, annyian akarták készíteni a szállást, hogy két pap áldoztatott. A szegény harangozónak ki kellett nyitni a templomot két órakor, mert néha a nép a hóban körül-körül a templomon (toporgott), mert nem várta ám, hogy majd három órára megy! Ááá! meg hely is kellett. Mert bizony, aki állt, annak elege lett. Volt, aki a kisszéket az esőruha alá csapta, gondoskodott magáról (ülésről), letette a templom közepibe. Négy óra hosszat abba a hideg templomba!! Így járt a lábunk utoljára. Drága Jézuskám, de fázik. Verte össze a lábát mindenki... Hiába volt a bőszoknya akkor, hol itt gyűrtük alá, hol ott gyűrtük (amin ültek). Hát nem volt akkor fűtőtest. De azért senki ezt el nem hagyta volna. Talán ha karhatalommal küldték volna, nem ment volna úgy mindenki. Már előtte való este: Jössz-e éjszaka? Beszóljak-e? Be! Te is jössz? Jövök hát! Mint a madarak. Falkástól mentünk.

Az előimádkozó bizony kifáradt, de kifáradt ott mindenki, mert a nép tudja, mit akar. Nem, hogy az imádkozó mondja, hogy ó, mondom ahogy akarom. Mert van úgy, hogy Jézus Mária, hogy is jön ez az imádság vagy ének?

Mert ha én nem pl. megyek, úgy elnyomnak, akik tudják, hogy már pedig majd mink.

 
Karácsony böjtje

Böjt van ugye, nem ettünk. Haldoklott a gyereksereg éhen. Nem eszünk. Kisjézus jön, teli hassal nem várhatjuk. Hej, néztük, nem baj mán, kiszedte édesanyánk a gubát. Egy nagy szakajtónyit kihúzott a szénvonóval (a kemence földjén sült, nem tepsiben). Megsült! Nem baj, már nem tart soká. Akkor már hajnali mise sincs, éjféli mise van. Tizenegyre kisült a guba. Édesanyám bedagasztott, fel volt téve vagy bableves vagy rizskásaleves vagy tojásos leves. Azt mondta édesanyám, majd meghányjátok a gyomrotokat mézesgubával! Volt az a nagy cseréptálunk, háromszínű csíkkal - ez egy háztól sem maradt el. Beletette édesanyám (a gubát), rá meg egy fazék forró vizet, a megsült gubára. Mikor látta, hogy most már jól el van ázva, kiszedte csikszedő kanállal és beletette a haluskás tálba. A méz már ott forrott. Szegény méz. Hát mit? Vettünk egy kis bádoggal (bögre) vagy két decit. Jól felolvadt, olyan volt, mint a víz. Mikor megettük a levest, körülültük azt a nagy tálat, végigcsurgatta így ni, körbe-körbe. Akár a cérnaszál, magasról. Hát egy nagy tálra annyi mézet! A felit meg el is lopkodtuk, ahogy beledugdostuk az ujjunkat. Akkor aztán: egyétek. Belenyúltunk kézzel - villát nem adtak, mert sok volt olyan, aki kiszúrta a szemit. Kézzel biztosabb volt. Van öt ujjad, azt mondták, oszt kész. Édesanyám, adjon már villát! Van neked ötágú. De még így se eshettünk neki, pedig bizony már szakadt érte a szívünk, de mondani kellett előbb:

Kisjézuska gyere nálunk, mézesgubát sütnek nálunk adunk Neked mézesgubát, csak Te vegyél nálunk szállást.

Akkor aztán ehettünk, mindenki jóllakott, de estig megint nem ehettünk, mert karácsony böjtje volt.

Hanem sült mákoskalács is, meg az a nagykalács húsvétra is, minden ünnepre, az asztalra. Abból tudtak szegni nagy karajt a koldusnak. Mert akkor egyik koldus a másiknak adta a kilincset. jöttek kérni karácsonyi ajándékot a Kisjézus jászolához: Édesanyámék meg még szétnéztek, hogy mit is tudnának még adni, tojást is, pénzt is; meg ha egy kis hús is volt. Mert azt gondolták, hogy vajon az a szegény tudott-e egy kis húst venni? Hogy a Kisjézus örömbe születik-e meg annál?

Aztán ez az öröm most de nagyon hiányzott, mert most nincs koldus. Igaz, fájdalmas volt nézni, hogy dideregtek azok a szegény gyerekek, meg azok az öregek, de azért valahogy ez nekünk szép volt. Gyerekek voltunk, kinéztük a szájukból a szavakat: a Kisjézus megszületett, jaj szegény de fázik, könnyeitől de ázik - így volt valahogy az énekükbe. Mert a nép azt tartotta, hogy az Úrjézus a maga képében küldte azt a szegényt. Meg azt mondták, hogy majd odaát milyen korona vár ezért (az alamizsnáért).

Mikor délután lett, ki volt takarítva a ház, feltette édesanyám a húslevest. Meg kellett fésülködnünk. Nem ám, hogy majd karácsony vagy húsvét első napján fésülködünk... akkor csak megigazítottuk: Megmosakodtunk merejű, mert karácsonykor még sepregetés sem volt, kézzel szedtük fel a szemetet. A gazdáknál az istállóban nem vitték ki a ganajt, nem pucolták az állatot: Pihent minden.

Este aztán, lámpagyújtáskor gyúlt á nép imádkozni, a szomszédok. "Az emberek kinn maradtak a pitarban kártyázni, míg éjféli misére nem mentek, az asszonyok meg imádkoztak.

A karácsonyfát az imádkozó háznál meg kellett csinálni. Az asztál fel van díszítve; volt az a kis Betlehem: Akik be vannak gyűlve, kezdik a betlehemi pásztorok énekével: Pásztorok keljünk fel vagy a Hej víg juhászok, csordások - szóval víg, pattogós ének, majd szétvetette a házat: Mert mikor az édesanya díszíti a karácsonyfát, teszi rá az alsó almát; az már öröm, öröm! De míg kötőzi a fát (díszíti), mindig énekel: Mikor a borókát felakasztotta az átalfára, szól a gyerekeknek:. itt van a szépkarácsonyfa! Szaladunk be. Édesányánk meg elkezdi:

Itt van a szép karácsonyfa
az égből egy angyal hozta - 

Kérdeztük, hogy hozta az angyal? Hát az ablakon berepült véle. Aztán akkor mondták édesanyámék: tudjátok-e; mikor a pásztorok meghallották, hogy megszületett a Kisjézus, mert az első angyal a pásztorokhoz szállt: pásztorok, megszületett. a világ megváltója; az elsők tik vagytok, a szegény emberek, akiknek hírül adom. Mert ő is istállóba született; hogy nékünk példát adjon, hogy ne zúgolódjunk a szegénység ellen. Meghallották a hírt az erdőben a vadak! A fák az erdőben egymásnak hajladoztak, köszöngettek, még ami görbe fa volt az erdőben, az is kinyújtotta a derekát, mert megszületett a Kisjézus.

Hogy a csillagok milyen szépek voltak! Olyan fényesen sütöttek, hogy az angyalok útját beragyogják, hogy hát lássák, hol vannak a pásztorok: Hogy a Fiastyúk hogyan vezette az égen a csirkéit, az is menni akart a Kisjézust köszönteni. Meg a Kaszás csillag, meg a Sánta lány, hogy billegett, milyen fénybe volt. Jaj! Az Esthajnal csillag! Mária csillaga! Az meg olyan fényesen mutatta a szeplőtlen Szűzanya tisztaságát! Az azóta olyan fényes, mióta a szeplőtlen Szűz Szent Anna méhében megfogant, a fényességnek a ruháját pedig karácsonykor öltötte föl, mikor a Szűzanya világra hozta az .ő Szent Fiát: Meg a Tejút! Az volt mondva, hogy az az országút. Azon jönnek. le az angyalok a Kisjézus születésire. Aztán olyan sok volt a csillag, hogy, mint az aludttej, egybeolvadt. Jaj és a hold! Mutatták mindig: nézd. csak, milyen .fényes, hogy világít; mert a Szűzanyának nem volt gyertyája; nem volt lámpa az istállóban; csak a: hold meg a csillagok: Az (a hold) szenteste mindig olyan fényes; mert telihold van, még olyat nem értem, hogy nem (telehold lett volna). Hát nem volt nekünk könyvünk, nem tanítottak minket: Nemhogy most már ide is rámentek, oda is rámentek. Nekünk édesanyánk mondta a csillagok járását, meg hogy a Tejúton jöttek lefelé az angyalok, az egyik oldalon a zöld ruhásak, az a hit, a remény pirosba ment, a szeretet meg kékben a középen jött: Aztán váltották egymást. Meghajtották magukat a Kisjézus előtt, aztán már mentek is felfele a másik oldalon.

De nemcsak a csillagok, hanem a vadak az erdőben, hogy táncoltak örömükben! Ez el nem maradt, mert szenteste van. A farkas azon a napon behúzódott az odújába, nehogy valakit mérgibe megtámadjon. A madarak meg egész éjszaka csicseregtek.

De hát a vizek is. Mert a háborgó tenger ezen az estén lecsendesült. Mert addig háborgott, de meghallotta a Kisjézus születésit, ó is kinyújtotta derekát, lesimult, lelapult a medrébe, nyugodtan folydogálni kezdett - evvel adta ő meg a tiszteletet. Nem mehetett közelibe a jászolnak, mert nem mehetett, de azt mondta, hogy én is behúzom a derekamat, mert nekem is megszületett az, aki parancsol a tengernek, szélnek, mindennek. De a többi is! Jaj, úgy mondta édesanyám, mikor este bevittük a kútról a vizet, még ez is lágyabb, hogy nyugszik ebben a vederben a víz. Még ez is tudja, hogy meg lettünk váltva. Mert - már fel van írva - hogy nálunk úgy oda nem mentek volna a kúthoz, hogy ne köszöntek volna. Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék. De ez a szokás még a mai napig is (fennáll). Lágyabb a víz, mert örül - úgy mondták, mert minden örült.

Hát azt én úgy tudom, hogy mielőtt az éjféli misére akart menni (valaki), a malac elé is lökött - ámbár el volt készítve a moslék holnapra is. Tettek enni a nagyjószág elé is. De én azt úgy hallottam, hogy mikor az éjféli miséről, hazamennek, még a jószág, az is feláll az istállóban, oszt nagyot sóhajt, hogy végre megszületett.

Mi mindig vetettünk adventba búzát cserépbe. Ez azt jelképezi, hogy a határba való vetés, már az mind, a hó alatt is felfelé nyújtja magát, hogy a Kisjézust az is úgy várja. A gyümölcsfáról meg azt mondták, ha deres, zúzmarás volt: nézzétek csak, hogy felöltözött, milyen szép fehér ruhába van a Kisjézust várni. Felöltöztek a fák is. Ünneplőbe. De aztán, ha fekete volt a fa, nem volt zúzmara, sárba mentünk. Jaj, nincs hó, nem ropog a csizma alatt. Nem bizony, mert bűnösök vagyunk, a jászolba is töviseket raktunk, azért sirat a föld. Sár van, sár van, mert sírnak az angyalok, nem fénybe született meg a Kisjézus, mert nem igazán vártuk. Nem tiszta lelket viszünk a jászolhoz.

Hát a szél? Én karácsonykor szelét még nem értem, nem volt olyan, hogy pusholt volna. Mert akkor még ha hó esett is, olyan szépen esett, mintha az angyalok igazgatták volna. Mert megállt a szél a Kisjézus köszöntésire. Megállt. Mert mindenki a jászol felé siet, mert mindenkit vár a világ megváltója; legyen az fehér, legyen az fekete, legyen az víz, legyen az szél, Ő mindennek parancsol.

Mert végtelen nagy ünnep ez nékünk, még a lámpaüveget sem pucoltuk ki karácsony napján. Nem kellett főzni-sütni. Angyalhurka volt. Mert mikor az éjféli miséről hazakeveredtünk, akkorra már meg volt sülve a kemencében.

Az éjféli mise, jaj, de szép volt! Már a második harangszókor a mi áldott kántorunk elkezdte, mert a nép annyi volt. De ha azt mondom, hogy arra az énekszóra a Tejúton az angyalok ne jöttek volna le a mi templomunkba - hát majd szétvetette az a sok matyó legény. Hát már akkor a garaton is volt egy kevés. Az a csoda, hogy meg nem repedt a mi templomunk! Amikor a mise elkezdődött, elkiáltotta magát a mi kántorunk, hogy tizenkettőt ütött az óra - akkor csengetett a ministráns gyerek. De azt a szépséget! Idáig sötétség volt a templomba. Csak amikor a pap bejött, mikor mondta, hogy glória - ami csak volt villany, csillárjaink, az mind felgyúlt, oszt az az öröm, hogy az emberből majd kiszakadt a lélek! mert még a talpából is jött az ének. Sokat kivert a haló verejték - hányat vittek ki a templomból, összeesett; hát az a melegség, ami volt. Erre úgy mondom, hogy táncolhattak a vadak az erdőbe, mikor olyanokat láttunk az oltárnál, aki egész esztendőn át templomba nem ment, de az éjféli misére ő volt az első. Mert ez olyan volt, hogy akinek kőből volt a szíve, az is lángra lobbant. Utána úgy két óra felé hazaértünk. Akkor édesanyánk hozta be a hurkát. Mert a hurka a legfelségesebb étel volt a matyóknál mindig. Meg a kocsonya. De azt húsvétra hagyták. A hurkát az angyalok hozták az égből. Kisasztalt hoztak be a ház közepére -nem bontottuk volna meg a nagy asztalt (azon volt a nagykalács, a Betlehem stb.) körülültük. Jól meghánytuk a gyomrot, mert egész adventon nem ehettünk. No drága jó Istenem, jól tartottál. Volt esetleg olyan kicsi, hogy nem mehetett az éjféli misére, felkeltették: no az angyalok meghozták a hurkát. Hejj! Keltünk fel, alig láttunk a szeműnkkel, kezünkbe egy darab hurkát adtak, akkor meg volt engedve, hogy a tepsiből magunk vehettünk, nem volt akkor porció. Terített asztal van, mert megszületett a Kisjézus. Utána lefeküdtünk.

De már a pásztorok miséje ötkor kezdődött. Arra az öregjei felkeltek, vitték a kicsinyeket, mert a kántorunk gyönyörűen tudott tilinkózni. Azt mondták: halltok, ezen a tilinkószón a kisbáranyok most táncolnak odakinn a határba.

Hát ilyen volt nekünk a karácsony.

 

Fél Editnek elmesélte Gari Margit.