A kiskakas meg a királyné

Részletek

Látogatás
4752
Értékelés
Star10Star10Star00Star00Star00
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskakas a világ végén. Olyan szegény volt az istenadta, majd éhen veszett. Gondolkodott nagyon, mitévő legyen, csakhogy nem jutott semmire a nagy gondolkodással. Kiment a szemétdombra, és kukorékolni kezdett. Meghallotta ezt a királyné a palota ablakából, s lement a palota elé, hogy megnézze, ki lehet. Látja, hogy egy szép kiskakas. Megörült neki, csalogatta, de a kiskakas nem nagyon igyekezett befelé. A végén aztán csak bement, s a királyné aranyból építtetett neki ólat, ezüstülőkével. Ült is rajta egy napig. Hanem másnap már kereste a szemétdombot, s hogy nem találta, nagyon szomorú lett. Olyan szomorú, hogy kukorékolni sem akart. Megsajnálta nagyon a királyné, kiengedte az útra kapirgálni. A kiskakas örömében olyat kukorékolt, hogy a palota tulipánjai egyszerre kinyíltak, aztán uccu, vesd el magad, szaladt minél messzebb a palotától egy másik világvégi szemétdombig. A királyné sírt-rítt, de hogy kirítta magát, elküldte a szolgálót, keresse meg, hová lett. Ment a szolgáló, rá is akadt a kiskakasra a szemétdombon, éppen nagyokat kukorékolt, örült, hogy lehet kapirgálni. Csakhogy a szolgáló addig csalogatta kukoricával, míg megfogta, s vitte vissza a palotába. A királyné máris gyémántlajtorját csináltatott az ezüst helyébe, hogy még jobban kedvét keresse, de a kiskakas átrepült a kerítésen, szaladt újabb szemétdomb tetejére kapirgálni, kukorékolni. Addig kukorékolt, míg jött egy zivatar, s a villám agyoncsapta. Ha a kiskakast a villám agyon nem csapta volna, az én mesém is tovább tartott volna.       szerk. Dömötör Ákos Fótonfót király - Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest - 198
Értékelés
★★
1 szavazás