Mátyás király és az öreg szántóvető / Mátyás király mesék

Részletek

Látogatás
3386
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Gyűjtötte
Kóka Rozália
Könyv címe
Mátyás király rózsát nyitó ostornyele
Kiadó
Timp
Kiadás éve
2003
Egyszer Mátyás király az erdőben vadászgatott néhány úr kíséretében. Az erdő mellett egy öreg szántogatott két, kajla szarvú ökröcskével. Az öreg szép szál ember volt, tiszta, fehér vászonruhát viselt. Amint Mátyás király megpillantotta, mindjárt megismerte, egy régi katonája volt. Valamikor a fekete seregben szolgált. Arra is emlékezett a király, hogy nem csak vitéz katona volt, hanem nagy tréfacsináló is, szerették a társai. Odahajtatott hozzá Mátyás, s köszöntötte: - Adjon isten, jó napot öreg! - Adjon isten az uraknak is! - fogadta az öregember. - Na, öreg, hogy szolgál az egészséged? - kérdezte a király. - Köszönöm az asszonynak! - Hát aztán, messzi-e még a messzi? - Az már csak az ökröm szarváig. - Hány még a harminckettő? - tudakolta a király. - Alig fityeg tizenkettő - felelte az öreg. - Hát aztán, meg tudna-e fejni három vén bakkecskét?  - Meg én, ha valaki felhajtaná őket az esztenámra - válaszolta az öreg. Az urak csak néztek. Egy szót se értettek a király meg a szántóvető beszélgetéséből. Bosszankodtak is nagyon, hogy a király bizonyára csúfot űz belőlük.  A király, s az urak elköszöntek, de Mátyás király még visszaszólt: - Aztán öreg, el ne mondja senkinek, hogy mit beszéltünk, míg a képemet nem látja! - Abban nyugodt lehet felséged! - válaszolt a szántóvető, s újra szántani kezdett. Mátyás király s az urak ellovagoltak. Kicsi idő múlva kérdezte a király: - Na, uraim, aki megfejti, hogy mit beszélgettem az öreg szántóvetővel, annak adok egy birtokot várkastélyostól! Hej, törte a nyavalya az urakat a vagyonért. Mindenképpen meg akarták szerezni. Akárhogy törték a fejüket, nem jutott eszükbe a megoldás. Gondolták, visszamennek az öreghez, s egy kis pénzzel kiszedik belőle a titkot. Úgyse meri beárulni őket a királynál. - Jó napot, öreg! - köszöntötték az öregembert nyájasan. - Jó napot az uraknak is - köszönt vissza az öreg. - Megmondaná-e nekünk, hogy ma délelőtt mit beszélt a királlyal? - kérdezték az urak. - Meg én, ha jól megfizetnék! - felelte vén a szántóvető. - Mit jelent az, hogy: ,,Hogy szolgál az egészsége?” Kend azt felelte: ,,Köszönöm az asszonynak”. - Száz aranyért megmondom - felelte az öreg. Az urak lepengették az aranyakat, az öreg megfejtette a beszéd értelmét. Azért válaszoltam azt a királynak, hogy az egészségemet köszönöm az asszonynak, mert az asszonyom főz, mos rám. Ő viseli gondomat. Neki köszönöm az egészségemet. Mérgelődtek az urak. Ilyen egyszerű dolog, hát ezt ők is kitalálhatták volna. - Hát, az mit jelentett, hogy messzi-e még a messzi? Száz forintért megmondom - mondta az öreg. Az, urak ismét kénytelenek voltak a zsebükbe nyúlni. - Azt kérdezte a király, hogy most is olyan jó-e a szemem, mint hajdanában, amikor nála szolgáltam. Én azt feleltem, hogy sajnos, már csak az ökröm szarváig látok. - Ej, hát ez is borzasztóan egyszerű volt. Hogy nem jöttünk rá magunktól?! - Mit tesz az, hogy hány még a harminckettő? - Száz forintért megtudhatják az urak - felelte a paraszt. Az urakat már majdnem megütötte a guta, hogy az öreg ennyi pénzt kicsikart belőlük, de nagyon fájt a foguk arra a birtokra, amit a király kilátásba helyezett. Megint csak leszámolták a pénzt az öreg markába. - Azt kérdezte a király, hogy hány fogam maradt a harminckettőből? Azt feleltem neki, hogy alig fityeg tizenkettő, mert már csak tizenkét fogaim van. Azok is mind mozognak! Hát, ez megint nagyon egyszerű lett volna, ha tudták volna. Már csak egy dolgot kell megtudniuk, s akkor, az övék lehet a birtok. - Mit értett a király azon, hogy meg tudna-e fejni még három vén bakkecskét? S kend mért mondta neki, hogy igen, ha valaki behajtaná őket az esztenámba? Hát hogyan lehet megfejni három bakkecskét? - Ezt is megmondom jó szívvel, ha megfizetik - válaszolta az öreg. Az urak fogcsikorgatva, de még egyszer belenyúltak a zsebükbe. - Hogy fejnék meg három bakkecskét? - kacagott az öreg. - Hát éppen úgy, ahogy kegyelmeteket megfejtem. S ki hajtotta be az esztenámba? Nem más, mint maga a király! Elszégyellették magukat az urak. Nem tudták, hogy álljanak bosszút a szántóvetőn. - No, megbánja még ezt öreg! - kiáltotta az egyik. - Megmondjuk a királynak, hogy nem is látta a képét, mégis elárulta nekünk, hogy mi volt a beszédjüknek az értelme. - Én nem láttam? - kérdezte az öreg. Megfordított egy aranypénzt, s azt mondta: - Itt a király képe! Rájöttek az urak, hogy a király rászedte őket. Nem is szóltak többet, hanem mérgesen otthagyták az öreg szántóvetőt. Szégyenletükben soha nem emlegették a királynak, hogy ők megfejtették a király és a szántóvető beszédét.
Értékelés
★★★★★
3 szavazat