TáltosmesékRSS

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egy király. Ez a király olyan nehéz betegségbe esett, hogy hiába hívták össze a világon amennyi csudadoktor volt, egy sem tudta meggyógyítani. Volt a királynak e ...

Látogatás8129
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Egy embernek volt sok-sok gyermeke. Olyan sok volt, mint a rostán a lyuk s még eggyel több. Azt mondta egyszer a legkisebbik, hogy ű elmenyen szerencsít próbálni. Amint ment, mendegélt, látta, hogy egy helyt íg az erdő, s ott benne látja, hogy egy kis kíg ...

Látogatás8870
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Volt egyszer egy király. Ennek a királynak csak egyetlen fia volt, de a jó Isten tudja, miért, erre is megharagudott egyszer annyira, hogy elkergette a háztól: fel is út, le is út! Hiába fogta pártját a királyné, hiába sírta föl az egész falut szívéről sz ...

Látogatás8679
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Hol volt, hol nem volt, én úgy hallottam, hogy Szittyaországban volt egy király, s annak egy szép kis fiacskája, akit Dánielnek hívtak. A királynak egyszer háborúba kellett menni, s a kicsi Dánielt az udvarmester gondjára bízta, mert a királyné nem élt, é ...

Látogatás10120
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, egyszer egy király, s annak egy szép fiacskája. Özvegyember volt a király, s a tanácsadó nagy urak addig beszéltek, hogy így meg úgy, asszony nélkül nem lehet a ház, anya nélkül a gyermek, hogy ő biz ...

Látogatás10948
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Volt egyszer egy szegíny embernek három leánya. A két leány ideslánya volt az asszonynak, de a harmadik leány mustoha volt. Az volt a legügyesebb, de azért aztat semminek állította az anyja is, meg a két testvíre is. Minden munkát avval vígeztettek, űk me ...

Látogatás6287
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, volt egyszer egy király, s annak volt egy leánykája s a felesége. Hármacskán éldegéltek. Hát, ahogy éldegéltek szépen, egyszer csak megbetegedett a királyné, s megh ...

Látogatás2695
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Volt egyszer egy faluban egy gazdag legény, szintén a szomszíd faluban egy szegíny ember. Annak a szegíny embernek volt egy leánygyermeke. Az elíg szíp lett volna, de hogy lusta anyja volt neki, nem hogy arra szoktatta volna, hogy megfüsülődjík, me ...

Látogatás6141
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egy szegény kerekes, annak egy fiacskája. Mikor a fiúcska akkorára nevelkedett, beadták a városi iskolába, s onnét haza sem jött hét álló esztendeig. Hazajő egyszer a fiú, tölti az időt, úgy, ah ...

Látogatás3313
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star00Star00

Volt egyszer egy Piros király. Annak volt három szép leánya. Olyan szépek voltak, hogy az egész világon a királyfiúk mind verekedtek érettük. A harminc kétfejű sárkány, a huszonnégy fejű sárkány s a tizenhat fejű sárkány elrabolta mind a hármat. Elrabolta ...

Látogatás3197
ÉrtékelésStar00Star00Star00Star00Star00

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, egy nagy tenger, annak a közepén egy nagy sziget; ennek a szigetnek a közepében egy nagy hegy, s a hegy tetején egy ezeregy éves fa. Ennek volt kilencvenkilenc ága, a kilencvenkilencediken fit ...

Látogatás2606
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt egy szép kicsi királyfi. Ennek a kicsi királyfinak az édesanyja egyszer erősen megbetegedett, s hiába hozatták el a világon ahány híres doktor volt, egy sem tudta meggyógyítani. Volt az ...

Látogatás3760
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star00Star00

Volt egy nagygazdag királykisasszony. De az olyan gazdag volt, hogy olyan nem volt az egísz világon. Addig fódoztatta a cipőjit, hogy még a fót hátán is fót volt, és elment vélle egy fürdőhelyre. Voltak ott többen sokan, és ellopta egy másiknak a cipőjét. ...

Látogatás6052
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star00Star00

Volt egyszer egy szegíny özvegyasszony. Annak volt egy olyan tizenöt-tizenhat év körüli fia. Egy szép napon mondja az asszony a fiának: - Eredj ki, fiam, a folyóra, hozz egy kártyus vizet, me holnap akarok sütni egy kis kenyeret, legyen amivel dag ...

Látogatás7208
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star00Star00

Volt egyszer egy menyasági kúdus. Az a Székelyföldön van, Menyaság. Elment a szomszíd faluba kúdulni. Bément egy házhoz, csak az asszony volt otthun. Azt kérdi az asszony a kúdustúl, hogy: - Hová való? Azt mondja a kúdus: - Menyasági. Kérdi az ...

Látogatás5637
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Hol volt, hol nem volt, valahol napnyugaton volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak az országát Napnyugatiországnak hívták, mert ebben az országban sohasem látták felkelni a napot, csak lemenni. Volt ennek a királynak egy leánya, s ez a leány ol ...

Látogatás3454
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Élt egyszer egy király. Ennek a királynak az egyik szemi rítt, a másik nevetett. Vót neki egy gyönyörűséges szép lánya. Azt mondja ez a szép lány: - Édesapám, én úgy furcsállom a maga szemit. Mondja má meg, drága jó édesapám, hogy mér rí az egyik szemi, ...

Látogatás10174
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az Óperenciás-tengeren innét, volt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak az egyik szeme mindig sírt, a másik meg nevetett. Csudálkoztak a népek, hogy ugyan mért nem nevet a királynak mind a két szeme, hi ...

Látogatás4039
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Volt egy öreg király, annak három fia. Az öreg már olyan öreg volt, hogy nem volt képes kimenni az udvarból, és templomot építtetett az udvarába, hogy ő ott, a saját udvarában menjen az Isten házába. Mikor a templomtorony elkészült, egy reggel egy madár s ...

Látogatás5621
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star00

Volt egyszer egy király, akit a népei erősen szerettek, de sokat is búsultak miatta, mert nem akart megházasodni. Mi lesz az országunkból - évelődtek a népek -, ha egyszer meghal a királyunk, s nem marad örököse! Hiszen a király szeretett volna megházasod ...

Látogatás2294
ÉrtékelésStar10Star10Star10Star10Star10

Mesekeresés

Mesék, mondák