A misemondó kakas

Részletek

Látogatás
3361
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Adatközlő
Ádám Ferenc
Szerkesztette
Nagy Olga
Könyv címe
Mindentudó Dongó
Kiadó
Erdélyi Pegazus Kiadó
Kiadás helye
Székelyudvarhely
Kiadás éve
2004
Forrás helye
magyar, Maros menti
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy király. Annak a királynak volt három fia. A kisebbik fiút Rudolfnak hívták. Mármost abban az időben száz, kétszáz évig éltek az emberek. Az öreg király már annyit élt, hogy megunta az életjit. Egyszer, mit gondolt, mit nem, rendeletbe adta a minisztereknek, hogy írjanak levelet a vitézeknek, hogy aki neki elhozná a misemondó madarat, annak adná a királyságát. Persze, megírták a miniszterek a rendeletet. Újságokban is volt hirdetve. A királyfiúk is olvasták az újságot, hogy mit ígér apjuk annak, aki elhozza a misemondó madarat. Telt-múlt az idő, de nem jelentkezett senki. Egyszer azt mondja Rudolf, a legkisebbik fiú: - Na, na, testvéreim! El kéne, menjetek a madárért. Mert tük vagytok a nagyobbak! - Igenis - azt mondja a legöregebbik. Fel is készült az útra. Egy átalvető pénzt vitt magával s jó lovat. Ő így indult. Elbúcsúzik az apjától. Ment-ment a fiú, már annyit ment, hogy kiért az országból, s bé jutott egy másik király országába. Hát odaért egy királyi palotához. Mi volt a kapujára írva? ,,Aki meg tudja táncoltatni a királykisasszonyt, az megnyeri a kezét s az országot. Úgy, hogy jóllakassa tánccal. S ha nem, akkor lesz a királynak örökös szolgája." Nézi, nézi, s gondolkozik: ,, Mi, hát én nem tudom megtáncoltatni a királylányt? Dehogynem!" Menyen bé, s jelentkezik: - Jó napot, kívánok, királyatyám! - Jó napot, királyfi! Na, eljüttél a próbára? - Igen. - Láttad, mi van kiírva? - Hogyne. - Ha nem tudod jóllakatni a lányomat tánccal, bihalas leszel. - Nem bánom. Szerződést csinálnak. Még azon este meg is kéne táncoltatni a leányt. Nyolc órakor jön a banda, s beáll a tánc. Hát a fiú neki fog táncolni. Táncoltassa, táncoltassa a leányt, de a leány, mikor már gondolta, hogy majdnem jóllakott tánccal, azt mondja: - Te, várjál egy kicsit. Né, hull le a köntösöm, fel kell, emeljem. -  S azzal kiment. Mikor visszajött, nekifogtak újból táncolni. Egyszer azt mondja a leány: - Állj meg egy kicsit. S várj, mert né, esik le a strimflim, s húzzam fel. S megint táncoltak. Addig, s addig, hogy a leányt mind nem tudta jóllakatni. Harmadikszor azt mondja a leány: - Állj meg, s várj reám. Nézd meg, a cipőm ki akar esni a lábamból. Hadd igazítsam meg. Na, aztán a végén a leány táncoltatta meg a fiút, de úgy, hogy egyik faltól a másikig verte. Ő táncoltatta meg a fiút, nem az őtet. Na, mármost reggel mi lesz a királyfiúból? Bihalas. Mehetett a bivalyok után. Otthon az apja s a két testvére mind várja a fiút, de nem jön. Azt mondja akkor Rudolf: - Bátyám, csak el kéne, menj te is, nézd meg, mi lett a bátyánkkal! Azt mondja: - Jól van. Elkészülek, s menyek. El is készült, s menyen. Egy átalvetőbe arany, felteszi a lovára, elbúcsúzik az apjától, s menyen. Hát, ahogy az országból kiér, pontosan abba az útba kerekedik, ahová az ő nagyobbik testvére ment. Ahhoz a királyhoz. Látja ő is hogy mi van kiírva: ,, Aki jóllakatja a lányomat tánccal, azé lesz a lányom s az országom. " Olvassa. „Hm. Ejsze az én bátyám is itt van. Akármi is lesz, én bemegyek, s megtáncoltatom a királylányt." Ő is be menyen, köszön: - Jó napot, királyatyám! - Adjon lsten, fiam! Láttad, mi van kiírva? - Hogyne! - Nézd meg, fiam! Ha nem tudod megtáncoltatni a lányomat, akkor kondás leszel, s lovad, pénzed, mindened elvész. - Nem bánom. - Még egyszer kérdezlek. - Nem - azt mondja -, nem félek, megteszem. Este nyolc órakor kezdődik a tánc. Nekifog a fiú s táncoltassa. Mikor már gondolta a fiú, hogy a királylány jóllakott tánccal, az kikérezkedett: - Engedjél ki egy kicsit, mert esik le a szoknyám. Húzzam fel. Akkor a fiú elengedte, hogy húzza fel a leány a szoknyáját. Másodikszor azt mondta a királylány: - Engedjél el, mert né, esik le a strimflim. Azt is megengedte. Harmadikszor azt mondja a királylány: - Állj meg, nézd, a cipőm leesik. Azt is megengedte. Persze, a leány változott. Mind más és más lány jött táncolni. Ezért nem tudta jóllakatni tánccal. De most a leány úgy megtáncoltatta, olyan ügyesen a fiút, hogy mind a falhoz meszelte. - Na, királyfiú! Kell még neked tánc? Jól vagy lakva tánccal? - Jól biza. - Reggel jelentkezel, mész a disznók után. Kondásom leszel. - Már nincs mit csinálni. Nem tudtam megnyerni. Ezt nyertem meg, legyek kondás. (Na, már: az egyik bihalas, a másik kondás!) Várja őket otthon a kicsi királyfi. ,,Hej, telik-múlik az idő, de a testvéreim mind nem jőnek."  - Nem biza, fiam! - Édesapám, megyek én! - Fiam, te kicsi vagy ahhoz! - Nem, édesapám! Én is elmegyek, hogy lássam, hol vannak. Csak ment a fiú. De nem úgy ment, mint a testvérei. Csak pár aranyat vett magához. Felült a lóra, s ment. Kiért az ő országjából, ő is odakerekedett abba az országba, ahhoz a királyhoz. Ő is megnézte, mi van oda kiírva: ,, Hm. Itt vannak az én bátyáim. Biztos vagyok benne, hogy itt vannak! Na, de nem baj! Megtáncoltatom én a királyleányt!”  Bé menyen. - Jó napot kívánok, királyatyám! - lsten hozott, királyfiú! Na. Láttad, mi van kiírva? - Láttam. - Na, a leányom a tied lehet. - Nekem nem kell a leánya, hanem csináljunk szerződést: ahány királyfiút, bárófiút rabokká tettek, azokat mind szabadjára engedi. És visszaadja mindenkinek lovát, pénzét, amije volt. Ha megtáncoltatom a leányát. - Hogyne - mondja. - Szóval, a leány nem kell? - Nem kell. Megcsinálták a szerződést. Eljön az öste nyolc óra. Megkezdődik a tánc. Azt mondja Rudolf a muzsikásoknak: - Na, banda, sebes polkát húzol nekem. Nem ilyen lassút. Ej, neki fogott ő táncolni. Táncoltassa a leányt. - Na, állj meg! - Azt nem. Itt táncolni kell! Táncoltatta. - Állj, meg né, lehull a strimflim! - Nem számít. - De hull le a cipőm. - Hagyd, hogy hulljon. Vágta a leányt a falakhoz, jobbra-balra, de nem hagyta magát. Már alig húzta maga után a leányt. - Na, édesapám, ez jóllakatott tánccal. - Jól, fiam? - Jól. - Na, rendben van! Reggel azt mondja Rudolf a királynak: - A rabokat ki kell engedni. De leghamarább azokat, akik mostanában jöttek ide. Mindkét bátyja pénzit, lovát visszakapta. - Na, ki kell engedni a grófi fiúkat s a hercegeket is. Így lett. - Hej, átkozott legyen anyád! - mondta a királyfi. – Többet ezt ne tedd meg! A lányoddal ide csalogattad a fiúkat. Ha még egyszer megteszed... én útba vagyok, visszafordulok még errefelé. Csinálunk írást? - Csinálunk. Csináltak írást. - Rendben van! Na, már ők hárman voltak, s mentek tovább. Hogy a misemondó madarat megszerezzék. Elértek egy gyönyörű fához. A fa alatt kút volt. Azt mondta Rudolf: - Na, testvérek! Itt a fánál jó árnyék van, legelhetnek a lovak. Mi is leheveredünk, eszünk, s iszunk ebből a jóízű vízből. Aztán pihenünk, s megyünk tovább. - Rendben van! Elérkeztek a hármas úthoz. - Na, hallgassatok ide! - mondta a legkisebbik. - Te, bátyám, mész jobbra, te mész a közbelső úton. Én megyek balra. De arra az útra az volt kiírva: ,, Aki ezen az úton elindul, az többet vissza nem tér." - Nem baj! Akkor megegyeztek: - Ennél a kútnál találkozunk. Ez lesz a jel, ha valami bajunk lesz. A zsebkendőnket meghasítjuk, s felit a másiknak adjuk. Ha valamelyik zsebkendőjéből vércseppen, akkor a másik meg van halva. Ha nem, akkor él. Itt várjuk meg egymást a kút mellett.  - Jól van! Elbúcsúztak, ment ki-ki a maga útján. Na, mármost a kicsi fiú ment egyedül. (A többieket most hagyjuk békin, azok mennek az ő dolgukra.) Ez a kicsi annyit ment, hogy az Isten őrizzen. Mind érdeklődött a kakas után, amelyik énekel s mondja a misét. Egyszer bekérezkedik egy városba. Ott bemegy egy vendéglőbe. (Már éhes volt nagyon!) Hogy egyék. Ott a kémény alatt tüzet csináltak, s egy ember be volt akasztva a kéménybe, hogy megfüstöljék. - Hát, édes lstenem, mi lehet ez? Bé menyen a vendéglőshöz, s azt mondja: - Kérem, milyen rend van maguknál? - Miért? - Mit vétett akkorát az az ember, hogy maguk kéménybe akasztották, s még holtan is füstölik? - Hehe - kacagnak. - Evett, ivott, három krajcár értékűt. S nem tudta kifizetni. - Híjnye! S ha kerülne olyan ember, aki kifizetné érte a három krajcárt? Levennék? - Hogyne! - Na, kérem, vegyék le. Itt a pénz. S nem tudom, mennyibe kerül még, szappant is vegyenek, hogy megmossák. Rudolf mindjárt elment, hozott koporsót, ruhát, szemfedőt. Olyan temetést csinált nekije, hogy az egész város csodálkozott azon, milyen jót tett a királyfi azzal a halottal. Na, akkor azt mondja a vendéglősnek: - Na, most mennyi a cech? - Ennyi s ennyi. Adott neki száz aranyat. - Na, meg van elégedve ennyivel? - Meg vagyok. Ő már bosszúságában s bánatjában nem is evett. Semmi nem kellett neki. Felült a lovára, s ment tovább. Ahogy menyen tovább s tovább, kiért abból a városból, beért egy nagyerdőbe. Hát mikor odaért, egyszer csak ki menyen utána? Egy róka. De a róka mind csak őt kíséri. Egyszer megáll: „Nézd csak! Ez a róka mind engem kísér!" - Mit akarsz te velem, róka? - Hát én a te segítségedre jöttem. - Hát te tudsz beszélni? - Hogyne. Tudok beszélni. Na, mármost a rókával mentek tovább, s szép csendesen beszélgettek. Egyszer azt mondja a róka: - Na, hallgass ide, kedves gazdám! Beértünk ennek a nagy bestelen erdőnek a közepibe. Huszonnégy tolvaj van itten. Tizenkettő otthon van, őrzik a kakast, tizenkettő pedig el van menve. De annyi galicka van ottan: aranyos, gyémántos. Minden-féle. De benn a sarokban van egy öreg-öreg galicka. Teli van piszokkal. A kakas pedig be van húzódva ebbe a legmucskosabb galickába. Te aztat válasszad. De nehogy kinyissad az ajtóját, mert mindjárt kukorékol, s mind neked mennek a rablók. - Menj el, te! - Igen biza. - Rendben van! Hát a róka befújt az ablakon, s elaltatta a rablókat. - Na, most menjél be! Ez bement, a tolvajokon keresztül lépett. Néz kereken. Hát szemébe akad az a régi galicka. Hát, ahogy rátette a kezét, egy kicsit megnyílt az ajtója. Mindjárt a kakas kukorékolt. Hopp! A tolvajok fel! - Nézz oda, te! Ez nagyobb tolvaj, mint mi vagyunk! Éppen a mü kakasunkat jött, hogy elvigye! Hazajön a vezér, aztán kapsz te! Hopp, abban a percben hazakerül a másik tizenkét rabló is. S a vezér: - Na, mi a baj? - Nézd meg! Ez a rabló eljött, hogy lopja el a kakasunkat. - Hallj oda, barátom! Na, hallgass te ide: neked adom a kakast, ha te el tudod hozni nekem a zöld lovat. Akkor tiéd lesz a kakas. - Jól van. - Szabadlábra engedlek tégedet. Na, mármost ő búsan eljött onnét. A róka elejibe kerül: - Na, mi van? - Nézd meg te, hogy jártam. - Hát nem mondtam neked, hogy vigyázz'? Szépen kellett volna, megfogjad. Nem, ahogy te fogtad meg. Na, de ne búsulj! Gyere, menjünk! Na, már most ők mennek ketten. Ahogy mennek, lassan beszélgetnek. Odaérnek estére. Azt mondja akkor neki a róka: - Na, hallgass ide! Itt van a Zöld mén. De tizenketten fogják: lábát, fejit, a kantárt. S úgy őrzik. Te egyet kecskebukázzál, lesz belőled vénasszony. Legalább száz éves leszel. Szotyor a kezedben s bot. S a szotyorban tizenkét üveg pálinka. Te kérd meg azokat, hogy engedjenek be az istállóba. Velek elalszol. S te a szotyorodat a pálinkával tedd el magadtól, s tégy úgy, mintha aludnál. Én pedig befúvok, s elaltatom őket. És akkor te kiveszed a mént, de vigyázz a kantárra, mindjárt az istállóba tedd a mén felibe. Akkor gyere, ülj fel a hátára, s menyünk. S ne félj semmit. Nahát, Rudolf egyet kecskebukázik, s lesz belőle vénasszony. Egy nagy bestelen szotyorral a kezibe s vagy tizenkét liter pálinka a szotyrába. Estefelé van, ő botorkázik púposan. Jajgat: „Ő, szegény vénasszony, nincs, hol aludjék." Egy lovász meghallotta a jajgatását. Menyen ki, s kérdi: - Mi van, öregmama? - Ó, drága fiam! Nahát, bé kérőzik a vénasszony. (A lovász meghallgatta a panaszát,) Bé megy a lovász a többihez, s mondja nekik: - Nézzétek meg, te! Itt van egy öregmama. Bé kérőzött éjszakára. Engedjük be. Hát a király úgyse tudja ezt meg. Reggel korán elmegy. Itt nem látta senki. - Na, engedjük be! Hát bé engedték, s még jó helyet vetettek a vénasszonynak a szénába. Lefeküdt. A szotyrát félretette magától. - Te, ezek a vénasszonyok áruval szoktak járni - mondja az egyik ember. - Hátha van valami a szotyrában? Tényleg úgy is volt. Elmennek, kivesznek egy üveget, kóstolgassák. Hát mi volt benne? - Aj, te! Tizenkét üveg pálinka! Tizenketten vagyunk, Igyuk meg! A király úgyse tudja meg. A vén mamát pedig, ha éppen baj lenne, kifizetjük. Ezek nekifognak, megisszák a pálinkát. Megrészegedtek. Hát részegen fogják a mén lábát, fejit, farkát s a kantárt. Jön a róka, befúj rájuk. Mindjárt leestek a lábukról. - Na, mindjárt egy kecskebukát, vágd a kantárt a mén fejibe, s úgy kell kihozni. A vénasszony kecskebukázik, s fiú lett belőle. A kantárt a mén fejibe teszi, s mentek tovább beszélgetve. Na, mármost ő megszerezte a Zöld mént. De úgy megszerette, úgy megszerette, mind csak nézte, mind csak nézte, s gyönyörködött benne. A róka meg figyelte ezt. Azt mondja a róka: - Biza szereted te ezt a Zöld mént! - Aj! Mint a lelkemet! - Na, nem baj! Valamit segítünk rajta. - Ó, menj el, ne beszélj! - nagyot kacagott Rudolf. - Hát mit tudsz te ezen segíteni? - Na, nézd meg! Én kecskebukázom egyet, s lesz belőlem egy éppen olyan Zöld mén. Te bevezeted a vezér elé, s azt mondod neki: ,, Hallgasson ide, ennek olyan istálló kell, hogy az ajtaja éjjel-nappal nyitva álljon. Hogy friss levegőt kapjon mindig, mert igen kövér ez a mén." Aztán a többit bízd rám. De te is nyírjad aztán a kanyart, mert ha megfognak, baj lesz. Jól van. Úgy is történt minden. A rablók odaadják a kakast, a királyfi jön kifelé, felül a Zöld ménre, s gyerünk. A tolvajok bé mennek az istállóba, nézik-nézik a mént. Gyönyörködnek benne. Hát egyszer az egyik elszólja magát: - Te, minden megjárná. Csak a szeme ne lenne olyan, mint a rókáé. - Persze, ez a róka szeme! Hopp! Több se kellett a rókának, elugrott, kecskebukázott, s rókává változott. - Na, látod, itt vagyok! - Ó, egyem meg a lelkedet! Ez kell nekem! - mondták a rablók. A tolvajok utolérték a rókát. - Na, látjuk, hogy jó tolvaj vagy. Ha ezt is el tudtad lopni. - Hallgass ide - mondta a rablók királya. – Én mióta járok a Zöld király lánya után. Hozd azt e l nekem feleségül. Én akármit adok neked, csak hozzad el. - Igen, elhozom. - Jó. - Na, mennyi pénzt adjak? - Nekem nem kell semmi pénz, csak a kakas. - Hozd el nekem a lányt, mert én akármennyit fizetek érte. - Nem kell a pénz. Na, elmegy a róka. De elébb csinálnak szerződést, hogy ekkorára s ekkorára ott a leány. Jól van! A róka utolérte a királyfit. Akkor azt mondja neki a róka: - Na, hallgass ide! Elhozzuk a leányt, még könnyebben, mint a többit. El kell mennünk más országba. Mikor odaérünk, én felállok a lovadra, s bé fúvok a házba, ahol a királyleányt őrzik. Tizenkét frajla őrzi, fogja a lányt. Azok elalusznak. Te megfogod a lányt, kihozod, s felteszed a lóra. - Jól van. Oda is érnek. Hát a róka bé kukucskál az ablakon. S bé fúj. - Szökjél bé az ablakon, vedd a leányt, s menjünk! Hát viszik a lányt. Na, mármost ahogy mennek, odaérnek a rablókhoz. Rudolf már akarja odavinni a lányt, de a róka megállítja: - Állj meg, te! Én átváltozok leánnyá, s vigyél engem oda. S mondd meg a tolvajoknak, tegyenek az ablak mellé, hogy kapjak friss levegőt. Na, mármost kecskebukázik a róka, s gyönyörű leány lesz belőle. A királyfi odaviszi a tolvajoknak. Azt mondja nekik: - Na, itt a leány! De az ablak mellé ültessék egy székre, mert neki friss levegő kell. A rablók úgy gyönyörködtek benne! Szerették erősen a leányt. De egyszer csak az egyik szolga elszólta magát: - Nagyon szép ez a leány. De a szeme olyan éppen, mint egy rókának. Na, erre a róka ki az ablakon! Futott, s utolérte a gazdáját. Na, már a Rudolfé volt a kakas, a Zöld mén s a leány. Mennek hazafele. Annyit mentek ők, amíg beértek abba az országba, ahol a királyfi eltemette a halottat. Akkor azt mondja neki a róka: - Hallgass ide! Innét tovább nem tudok menni. - Nem biza? - Hát te nem tudod, ki vagyok én? - Nem biz én! - Nézd meg, ki vagyok! Akkor a róka átváltozott emberré és a királyfit elvitte a sírgödörhöz, ahová el volt temetve. Hát ő volt a halott, akivel jót tett. - Na, látod, én ennél tovább nem mehetek. Hát úgy sírt, úgy búsult Rudolf, hogy miért nem tudott a róka vele menni. - Hát nem tudok, értsd meg, hanem annyit mondok neked: ügyelj a fejedre, légy éber, ügyelj a fejedre! Ha nem, elveszíted. Megáll a királyfi s gondolkozik: - Hát hogy gondolod ezt? - Én csak ennyit mondok. Megcsókolta akkor a fiú a rókát. Az beereszkedett a sírgödörbe s befeküdt a koporsójába. Rudolf pedig ment tovább. Nagy búsan ment ő tovább, csak annyi öröme volt neki, hogy már mégis viszi a kakast, a drága Zöld mént s a leányt. Na, ki menyen az országból, s odakerekedik a kúthoz. De a testvérei már addigra ott voltak, a zsebkendőt megnézték, nem folyt belőle vér. - Na, életben van, kell, hogy jöjjön. Hát mát, messziről meglátták a testvérüket. Olyan szép gyönyörű leányt hoz! Hát csodaszép! S hozza a drága lovat, meg a kakast. Hát, amíg odaért, a nagyobbik bátyja megbeszélte a közbelsővel, hogy öljék meg a kicsi királyfit, s vegyék el tőle, amit szerzett. De a közbelső nem nagyon akarta, sajnálta. De hát nem tehetett semmit, mert a bátyja a nagyobb, az parancsol. Na, csak odaér Rudolf a kúthoz. Köszönnek, megcsókolják egymást. - Na, testvér, drága. Együnk, s utána igyunk ebből a jó vízből. - Jól van! Hát esznek, isznak. De a nagyobb testvérek mind nézik a leányt, a lovat s a kakast. „Hej, milyen szépek!" - Hát testvérem! Ez a misemondó kakas? - Ez. S a leány az én feleségem. S ez meg a Zöld mén. Rendben van. Ettek. Mikor a kicsi királyfi megy a kúthoz, hogy merjen vizet, fogták, s bé dobták a kútba. Na, már most hagyjuk őket, ő már a kútban van. De a kakas abban a percben megnémult. A felesége is. A ló is. Mennek haza a testvérek. - Na, édesapám! Elhoztuk a kakast. - Rudolf hova lett? Kérdi a király. - Megjön, ha kimulatta magát. - Na, édes fiaim! Vasárnap vigyük el a templomba a kakast, hogy misét mondjon nekünk. - Igen, édesapám! Nagy büszkén viszik a kakast. - Énekelj, drága kakasom! Dehogyis énekelt az! Még visszahúzódott jobban a galickájába. (Hát nem ő hozta el!) Na, de már a felesége sem beszélt. S a ló sem nyerített.  Igen, de a holt ember felébredt még egyszer, s odajött Rudolfhoz róka képibe: - Ej, te drága gazdám! Aludnának azok így, akik téged bé dobtak! „Istenem, légy velem, hogy még egyszer segítsek rajta! S kihúzzam a kútból." Utánament a kútba. Hát majdnem, majdnem a fenekit érte a kútnak. Megfogta a fiút, s kihozta. És letette a fa alá. Na, most hogy ébressze fel? El kell, menjen az élő-haló vízért s a három vesszőért. A róka addig bétakarta a királyfit valami lapikkal, hogy ne kapják meg a legyek vagy az emberek. Elment, s elhozta az élő-haló vizet, s azt a három vesszőt. Jól megmosta a fiút élő-haló vízzel, s háromszor ütötte meg a talpát a három vesszővel. A királyfi akkor úgy felszökött, mint egy kapitány. - Ej, te drága róka, milyen jót aludtam! - Nem mondtam neked, hogy vigyázz a fejedre? Aludnának azok, akik téged ide bé dobtak! - Hol a feleségem? Hol a lovam? Hol a kakasom? - A bátyáid, akik ide bé dobtak, magukkal vitték. De a kakasod megnémult. A feleséged is, s a mén sem nyerít többet. Na, mármost menj haza, de ügyelj jól magadra! - Ne félj semmit! Akkor megköszönte megint a segítséget, s hazafelé indult. Na, már lova nem volt, mind gyalog kellett menjen szegény. Egyszer beért a királyi városukba. Hová menyen ő? A kovácshoz. (A királyoknak volt azelőtt kovácsuk). Hát ő rongyosan ment oda, mint egy szegény gyermek. - Adjon Isten jó estét, öregapám! - Isten hozott tégedet, fiam! Honnét jössz? - Hajajajaj! Még én sem tudom. - Hát hová valósi vagy? - Mondom, se apám, se anyám nincs. Még magam sem tudom, hol születtem. Hallottam, hogy maga veri a vasat. Nem fogadna bé engem? - Hogyne, fiam. Egyebet, ha nem is tudsz csinálni, bár fujtatsz egyet-egyet nekem. - Jól van, én csinálok, amit tudok. Ad neki a kovács vacsorát, s fekvőhelyet. Reggel felkél a fiú, hűségésen csinál mindent a ház körül. A kovács úgy megszerette. - Na, fiam, reggelizzünk! Gyere bé! Miközben reggeliznek, kérdi a fiú: - Hej, öregapám, mi hír van? - Ó, drága fiam! Itt nagy hír van. A király fiai elhozták a kakast, amelyik mondja a misét. - Halljunk oda! S aztán énekel az a kakas? - Dehogy is! Elvitték a templomba, s nem énekel. - Hát még milyen hír van? - Elhozták a szép, gyönyörű királylányt. De az is meg van némulva. - Na, nem baj, majd fog ő beszélni. Rudolf közben csak dolgozik hűségesen. Következik a vasárnap. Azt mondja neki a kovács: - Na, fiam! Te maradj itthon, mük menyünk a templomba. - Jól van, menjetek! Ezzel a két öreg el is ment a templomba, hogy meghallgassák a kakast. De a kakas biza nem énekelt. Oda menyen a legnagyobbik királyfiú, elejébe áll a kakasnak: - Drága kakasom, énekelj! A kakas nem hogy énekeljen, még jobban összehúzta magát, s így állott fél lábon. Na, közben a kis királyfi mit csinált? Jól összekormozta magát s a ruháját, s menyen ő is a templomba. Amikor a templom ajtajához ér, a kakas megtekerte a nyakát, s az akkora hosszú volt, hogy elérte a fiút s a fiú nyaka köré tekerte. S akkor a fiú füléhez tartotta a csőrit. - Drága gazdám, hogy énekeljek? - Csak egy negyedet. Egy negyed misét mondjál. Hát akkor visszahúzódik a kakas, s mond egy negyed misét. Amennyit négy pap tart és a szájából csak negyed virág esett ki, amikor énekelt. - Hej, énekel a kakas! - mondja büszkén a nagyobbik királyfi. A fiú, mikor már észrevette, hogy a kakas majdnem-majdnem elvégzi a misét, már futott is ki a templomból. Hazament. Otthon már várta haza az öregeket. - Jó napot. fiam! - Adjon Isten, öregapám! Na, mi hír van? - Az biza nagy hír van: énekelt a kakas. Igaz, csak egy kicsit. Egy negyed misét mondott. Ejsze, a következő vasárnap még többet énekel. - Lehet, hogy énekel. Telik-múlik az idő. A fiú jól viselkedik a kovácsnál. Jön megint a vasárnap. Azt mondja az öreg. - Ej, fiam, ne búsulj, mert jövő vasárnapra veszek neked ruhát, s téged is viszlek a templomba. - Hát így igazán nem mehetek a templomba. Ilyen rongyosan! - Nem baj, majd veszek neked csizmát is gúnyát is. S felöltöztetlek. Mert kovács vagy. Szégyellem, hogy ne legyen neked gúnyád. - Jól van. Következik a második vasárnap is. Mennek az öregek a templomba. Elviszi a nagyobbik királyfiú megint a kakast, s leteszi az oltár elejibe. S odaáll nagy bölcsen: - Drága kakasom, énekelj! Hát az ő szavára hogy énekeljen? Még visszahúzódott a kalickájába. Na, de készülődik a kicsi királyfiú is. Bé kormozza magát, még elszakítja jobban a kalapját, nehogy valahogy megüsmerjék, megfogják. Mikor beljebb ment a templomba, a kakas észrevette. Kicsit kinyitotta a galickát, kinyújtotta a nyakát, s kétszer csavarta rá a fiúéra. - Drága gazdán, hogy mondjam a misét? - Csak a felit mondjad el. Akkor a felit mondta a misének, úgy, mint hat pap, s a szájából is csak a fele virág szökött ki a padlóra. Mikor már gondolta, hogy végzi el a kakas a misét, Rudolf hamar futott visszafelé. A nagyobbik királyfi persze megint nagy büszkén mondja a kakasnak:  - Na, drága kakasom, még csak egy kicsit énekelj! Semmi! Hogy énekeljen az ő szavára! Nem volt ő arra érdemes. Megy haza az öregkovács a templomból: - Adjon Isten jó napot, fiam! - Adjon Isten, öregapám! Hallom énekelt a kakas. - Menj el te, drága gyermekem. Hallottad? De hát csak felit mondta el a misének, s a szegfűszálak mind szöktek ki a szájából.  - Ó, menjen el! Hogy szerettem volna látni. - Na, hadd el, fiam! Most igazán veszek neked ruhát. - Hagyja csak el, van még idő arra. Na, mármost következik á harmadik vasárnap. Az öreg kovács mondja: - Na, fiam, még nem vettem ruhát. - Nem baj, apám! Mondtam én magának, hogy nem baj. - Nézd meg, fiam, a negyedik vasárnapra biztos veszek. - Jól van, apám! Na, vasárnap felül a nagyobbik királyfi a hintóba. A kakas mellette. Mennek az áldott templomba. Viszi a királyfi a kakast az oltár elejibe. Bé gyűlt már az egész nép. Mikor már mind bé gyűltek, odamegy a nagyobbik királyfiú a kakashoz, s azt mondja: - Na, drága kakasom, énekelj! Na, nem énekel a kakas. De a fiú odaért a templomhoz, bé menyen. Ahogy bément az ajtón, a harangozó az ajtót bezárta. El menyen előre, a kakas mindjárt nyújtja a nyakát, s háromszor tekeredik a fiú nyakára, s csőrit odatartja a füléhez. Azt kérdezi: - Na, kedves gazdám, most hogy énekeljek? - Hát háromnegyedet. Akkor a kakas visszahúzódott, s háromnegyed misét mondott. De olyan szép szegfűk estek ki a szájából, s annyi, hogy az emberek alig látszottak ki a sok virágból. Akkor a kis királyfi ki akart jönni a templomból. Hopp! Le van fogva a fiú! - Hej, tolvaj, rabló! Hát te hogy mertél idejönni? S neked a kakas miért énekel? Akkor elkacagta magát Rudolf: - Na, királyfi! Te hoztad a kakast? - Én. - Akkor mondjad neki, hogy énekeljen. - Énekelj, drága kakasom! A kakas biza nem énekelt. Akkor a kicsi királyfi állott a kakas elejibe: - Na, drága kakasom, énekeld most el az egész misét! Akkor a kakas kidugta a nyakát, s rácsavarta a nyakát a fiúéra, s a csőrit a fiú fülére tette, s neki énekelte el a misét, olyan misét mondott most, mint huszonnégy pap. S a virágoktól, amik a szájából kihullottak, már nem lehetett járni a templomban. Na, de abban a percben, hogy a kakas az egész misét elmondta, otthon a királylánynak megjött a hangja, s a zöld mén akkorát nyerített, hogy a fél istálló összedőlt. ,,Hej, megkerült a gazdám. Örömömben nyerítettem!" Na, de már nem volt mit tenni: ráismertek, hogy Rudolf az. Többet nem is ment a kovácshoz, hanem egyenesen a feleségéhez, az csókolta összevissza. Akkor bé ment az édesapjához is. - Adjon Isten jó napot! - Hej, drága fiam! Hát te vagy az, Rudolf? - Én biza, édesapám! - Hát még mindig nem énekel a kakas? - Énekel biza, apám. Ne búsulj. Mához egy hétre gyere el, s nézd meg, milyen szép mise lesz. Addig te nem aluszol el, míg az én szép misémet meg nem hallgatod. - Jól van, fiam! Elkövetkezik a negyedik vasárnap. Azt mondja Rudolf az édesapjának s a testvéreinek: - Készüljetek fel, hogy menjünk a templomba. Ő is felkészült feleségestől s lovastól. S bément kakasostól. (Hát az ő lova érdemes volt arra!) Bé gyűlt az egész nép. Mikor mind bé gyűltek, odaszólt a kakasnak: - Na, drága kakasom, mondd el az egész misét! Akkor a kakas kinyújtotta a nyakát a galickából. Tizenkétszer tekerte meg a nyakát a kis királyfi nyaka köré s a csőrit a fülibe tette. Így énekelte a misét. De már úgy énekelte, mint tizenkét pap. Az emberek sírtak, szegfűk nőttek a templomban, az emberek ki sem látszottak a virágból. Mikor a kakas elvégezte a miséjét, azt mondja Rudolf: - Na, drága édesapám, még nem alszol el, mert még egy kis beszélnivalónk van. Felültek a hintóra, s hazamentek.  - Na, édesapám, most mondjam el az én misémet. A kakast én hoztam el. A leányt is én nyertem el, s a Zöld mént is. A drága testvéreimet pedig én szabadítottam ki a rabságból. Itt s itt, ennél a királynál. A nagyobbik testvérem bihalas volt, a kisebbik meg kondás. Lovastól, pénzestől ott maradt. Kiszabadítottam őket, s a sok fiatal hercegi és grófi legényeket. Már én úgy táncoltattam meg, lakattam jól tánccal a királylányt, hogy ezeket kiengedjék. S ezzel, a bátyáim irigységét s haragját vontam magamra. Mikor mindent megszereztem, ők engem bedobtak egy kútba. Ha nekem nem lett volna segítségem, én soha onnan ki nem kerekedtem volna. Ilyenek voltak az én bátyáim hozzám. Hanem most kimegyünk, feldobjuk a kardunkat, s azt, aki hibás a kardja vágja mind össze. Kimentek mind a hárman az udvarra. Rudolf dobta fel elsőben a kardját. Az ő kardja, amikor visszaesett, sírva jött le, olyan volt, mint a tűz. De egyenesen eléje esett le. - Látod, édesapám? Milyen igazságos voltam. - Látom, fiam. - Na, most nagyobbik bátyám, dobd te fel! Feldobta ő úgy fél felire. Amikor feldobta, mind balra ment a kardja, de mikor visszajött, egyenesen kettébe vágta. - Na, édesapám, látod? Na, a középső testvérnek, mert ő csak annyiban volt hibás, hogy félt, s utána engedett a nagyobbik bátyjának, csak a fél vállát vágta le a kard. - Na, ne búsulj, majd meggyógyítunk tégedet – mondta Rudolf. - Most végy te is magadnak egy lányt. S csinálunk egyszerre két vendégséget, s elosszuk a királyságot is. Mert addig nem aluszik el édesapánk. Megcsinálták a lakodalmat. Hencidától Boncidáig folyt a vendégség. Hordták a vizet rostával, vágták a fát kapával. Én is ott voltam, muzsikáltam. De ahogy muzsikáltam, valaki úgy homlokon vágott, hogy leestem a székről. Honnét hallottam, én is megmondtam.
Értékelés
★★★★★
1 szavazás

Mesekeresés

Mesék, mondák