A sánta réce

Részletek

Látogatás
4491
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Sebestyén Ádám
Szerkesztette
Kovács Ágnes
Könyv címe
Az eltáncolt papucsok Bukovinai székely népmesék
Kiadó
Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás helye
Budapest
Kiadás éve
1984
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egyszer egy öregember és egy öregasszony. Azoknak nem volt gyermekük, s erősen szegények voltak.  Mindennap elmentek az erdőbe gombát szedni, s azzal éldegéltek.  Nyáron gyűjtöttek annyit, hogy télire is maradjon. Megaszalták, eltették. El is adogattak belőle, s abból éldegéltek. Hát egyszer egy reggel, ahogy kimennek, szedegetik a gombát ebből a bokorból is, abból a bokorból is, megpillantanak egy récét. - Jaj, te! - kiáltott föl az öregasszony. - Nézd csak, apjuk, itt egy réce! Vigyük haza. - Vigyük! - helyeselt az ember. Megfogta az asszony a récét, s beletette egy kosárba, amibe a gombát szedték, s hazavitte. Sajnálta levágni. Nézegette a récét, hát az egyik lába s a szárnya el volt törve. Biztosan meglőtték. Csinált egy fészket neki, s oda beletette, hadd gyógyuljon meg. Este elbeszélgettek az öregemberrel a régi dolgokról, aztán lefeküdtek. Mikor megvirradt, megint elmentek az erdőbe gombát szedni. A récécskét otthon hagyták. Azt persze nem tudhatták, hogy a réce egy elvarázsolt leány volt. Alig várta, hogy az öregek elmenjenek hazulról, leszállott a kosárból, egyet kecskebukázott, s olyan szép leány lett belőle, hogy csupa csoda. Igen, de az egyik karja sebes volt, s az egyik lábára sántított. Az öregek, mikor elmentek hazulról, bizony nem mosogattak, az ágyakat se vetették meg, nem sepregettek. Hát a leány kimászott az ablakon, vizet vitt be, odatette főzni a vacsorát. Megvetette az ágyat, kisepregetett, elmosogatott, s utána egyet bukfencezett, s megint lett belőle réce, visszaült a kosárba. Este, mikor hazajön az öregember s az öregasszony, kinyitják az ajtót, hát a szemük-szájuk tátva maradt a csodálkozástól. Ki járhatott itt? Ki csinált ilyen szép rendet? Ki főzhette meg a vacsorát? Se ismerősük nincsen, se rokonuk. Az ajtó is be volt zárva, hogy tudott ide bejönni valaki? Eleget gondolkoztak ők. Megvacsoráztak, lefeküdtek, de egész éjjel azon törték a fejüket, ugyan ki járhatott ott. De semmit se tudtak kitalálni. Másnap még nagyobb rendetlenséget hagytak. Kicsit hamarabbacska hazajöttek a gombaszedésből, hátha rajtakapják, aki ott jár náluk. De a réce, mikor elmentek az öregek, megint leszállott a fészekről, egy kecskebukát vetett, s lett belőle egy szép leány. Kimászott az ablakon, vitt be egy vödör vizet, s odatett egy kicsi babot levesnek. Rendbe szedte a konyhát s a szobát. Megvetette az ágyat, kitakarított, aztán egyet kecskebukázott, s lett belőle réce. Visszaült a fészekre, mintha semmi se történt volna. Hazajöttek az öregek megint egy kicsit hamarabb, s hát látják, hogy megint szépen ki van takarítva, s a tűzhely szélén ott a vacsora. Ki járhatott itt? El nem tudták képzelni. Megegyeztek, hogy másnap nem mennek el gombát szedni, hanem bezárják az ajtót, a szín alá elbújnak, s meglesik, hogy ki járhat a házban. Úgy is csináltak. Felkeltek, elővették a kosarat, amibe a gombát szokták szedni, kimentek, bezárták az ajtót, s a szín alá elbújtak. Hát egyszer látják, hogy az ablak kinyílik, s egy nagyon-nagyon szép leány csak kimászott az ablakon, s elment vízért a vödörrel. Hamar az öregek odafutottak, s az ajtót kinyitották, nézik a fészket, hát nincs ott a réce. Megfogták gyorsan a kosarat, amiben a fészek volt, s bedobták a tűzbe. A leány, mikor megfordult, s hozza a vizet, hát látja, hogy az ajtó tárva-nyitva, s az öregek otthon vannak. Fut a fészekhez, de annak már hűlt helye. Bevetették a tűzbe. Elkezdett a leány sírni keservesen. - Jaj - szepegte -, miért tették ezt velem? Én egy elátkozott leány vagyok. Tizenegy bátyámat is vadrécékké varázsolta egy gonosz boszorkány. Én, ha meggyógyult volna a szárnyam s a lábam, akkor elrepültem volna velük. Most én örök életemben itt kell, hogy üljek. Vigasztalták az öregek: - Ezért, édes leánykám, te ne búsulj. Nekünk úgy sincs gyermekünk, úgy fogunk téged nevelni, mintha a sajátunk volnál. Mindenfélét veszünk neked. Egy könnyet se hullass ezért, a testvéreid is eljönnek majd ide, s meglátogatnak. De a leány csak sírt keservesen. Egy idő múlva megvigasztalódott egy kicsit, mindennap telt az idő, de örökké nézte, figyelte, mikor hall récevákkogást. Hát egyszer éppen elővette a guzsalyát, kiült az eresz alá, hogy fonogasson. Ahogy fonogatott, fonogatott, hát látja, hogy vadrécék repülnek a levegőben, s nagyon vákkogtak. Integettek a szárnyukkal feléje. A leány visszaszólt nekik: - Nem tudok elrepülni veletek, mert nincsen tollruhám, se szárnyam, elégett a kosárral. Hanem hajítsatok le nekem tollat. Hamar a tizenegy réce mindegyik lehajított egy tollacskát, s a leány a hajába s a ruhájába szerteszét szurkálta, s abban a szent helyben kinőtt a szárnya s a tolla, s úgy elrepült a többi récével, a testvéreivel, mintha ott sem lett volna. A nagy vákkogásra, szárnycsattogtatásra futnak ki az öregek. De már csak a guzsalyt találták ott, letéve az eresz alá. - Jaj, jaj - búsultak, sírtak -, elment a mi kedves leányunk! A leány meg boldogan szállt a testvéreivel, lehet, még ma is repülnek, ha ugyan meg nem álltak. S a két öreg, szegények, még ma is élnek, ha meg nem haltak.
Értékelés
★★★½
9 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák