Hattyútündérek

Részletek

Látogatás
6183
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star10
Volt egyszer egy király, aki elhatározta, hogy addig nem nősül meg, míg a világ legszebb lányát meg nem találja. Egyszer elindult az inasával leánynézőbe. Mentek, mendegéltek, hát elértek egy erdőt. Ott lakott egy öreg remete: - Fiaim, idejár mindennap fürödni három hattyú a tóba. Mikor iderepülnek, a hattyúruhákat levetik magukról, és olyan szép tündérlányokká változnak, hogy olyat még nem láttatok. A király mindjárt azt mondta: - No, én szeretném őket meglátni! - Könnyen megláthatod, fiam. Eredj a tó partjára, húzódj félre, hogy ne vegyenek észre. Mikor leszállnak, leveszik magukról a hattyúruhát. Amelyik a három közül a legjobban tetszik, annak a ruháját kapd fel, szaladj ide vele énhozzám. Majd én tudom, mit kell aztán csinálni. De vissza ne nézz, akárhogy rimánkodik a tündér, akármit csinál! Jól van, a király ki is ment a tópartra, elbújt. Szálltak is a hattyúk nemsokára. Levetették magukról a hattyúruhát, tündérlányokká változtak, bementek a tóba fürödni. A király meg erre várt. Felkapta a legszebbnek a ruháját, szaladt vele vissza a remetéhez. Szaladt, a tündér meg utána. Rimánkodott, kiabált: - Add vissza a ruhámat! Nézz vissza! Addig rimánkodott, addig könyörgött, hogy a király visszanézett. Abban a pillanatban átváltozott méhkassá. Az inasa csak várta, várta, de nem jött vissza az ura. Azt mondta neki az öreg remete: - Várhatod, fiam, ítéletnapig! Mert nem hallgatott a szavamra, visszanézett a tündérlányra. Méhkassá változott. Eredj, keresd meg azt a méhkast, érintsd meg a kardoddal, akkor visszanyeri rendes emberi alakját! Elindult az inas, járkált mindenfelé. Egy erdőnek az aljában megtalálta a méhkast. A méhek nagyon ügyesen, szorgalmasan hordták oda a mézet, sok méz volt benne. No, mindjárt megérintette a kardjával a kast, és az nyomban visszaváltozott a királlyá. - Hej, édes gazdám, hagyj fel az egésszel, ne keresd többet a tündérlányokat, mert megint pórul jársz, és akkor már biztos, hogy nem tudok segíteni rajtad. - Nem bánom, ha az életembe kerül is, de addig nem nyugszom, míg az a tündérlány a feleségem nem lesz. Akárhogy rimánkodott az inas, szófecsérlés volt az egész. Visszamentek a remetéhez. A király másodszor is kiment a tópartra, megleste a három hattyút. Ahogy a tündérkisasszonyok leszálltak, levetették magukról a hattyúruhákat, a király felkapta a legszebb tündérlány ruháját, aztán szedte a lábát visszafelé a remetelakba. A tündérlány meg utána. Könyörgött, rimánkodott: - Királyom, add vissza a ruhámat! Nézz hátra, lásd, milyen szép vagyok! Nézz hátra! Annyira-annyira rimánkodott, hogy hátranézett a király. Akkor meg egy nagy korhadt fává változtatta. Az inas meg mondta a remetének: - Nem jön vissza a király. - Nem jön, fiam, mert megint visszanézett. Korhadt fa lett belőle. Az erdőben van. Keresd meg, hol van! Ha a kardoddal megérinted, ismét király lesz belőle. Járkált a király után az inas az erdőben, mindenfelé bolyongott, míg végül megtalálta. Megérintette a korhadt fát, hát az nyomban visszaváltozott királlyá. Akkor még jobban rimánkodott az inas: - Kedves gazdám, ne okoskodj többet, hagyj fel a tündérrel, mert az életedbe kerül! - Nem bánom, ha az életembe kerül is, de enyém lesz hármuk közül a legszebb. - Jól van, akkor gyerünk vissza! Visszamentek az öreg remetéhez. A király már alig várta, hogy ismét megleshesse a hattyúkat. Kilovagolt a tóhoz, s amikor leszálltak, megint felkapta a legszebbnek a ruháját, aztán vágtatott visszafelé. Szaladt ám utána a tündérlány is. Mindenhogy rimánkodott neki: - Nézz vissza! Nézz vissza! A király már nem messze volt a remetelaktól, mikor nem bírta tovább, s hátranézett. Vesztére tette, mert mindjárt sárkánymadárrá változtatta a hattyú. Az öreg remete meg azt mondta az inasnak: - No, fiam, most már nehéz lesz megtalálnod, mert sok sárkánymadár van az erdőben. Azt sem tudom, hol tanyázik, azt sem tudom, hol lehet. Mit csináljon az inas: hazament a királyi udvarba. Ott meg az ablaka alatt volt egy szép terebélyes fa, oda szállt a sárkánymadár minden éjszaka. Ott szálldosott a fán, ott csicsergett. A királynak meg volt egy vén szakácsnője. Azt szerette volna, hogy a király az ő lányát vegye feleségül. Nagyon megharagudott a királyra, mikor megtudta, hogy semmi áron nem lehet a lányából királyné. Ez a szakácsné boszorkány volt, hát megsejtette, hogy a sárkánymadár nem más, mint a király. Mindenhogy el akarta hát pusztítani a madarat. Látta, hogy ott ugrál egyik ágról a másikra, ott szálldos, hát telerakatta az összes ágat borotvával. Ahogy ott szálldogált a madár, megsértette a lábát is, a szárnyát is. Végül elrepült az erdőbe, megtelepedett egy odvas fában. Útnak indult az inas, nem hagyta a lelkiismerete nyugodni, elment újból a remetéhez. - Nem tudná-e, hol van a király, merre van? - Fiam, már tudom, hol van, de bajos lesz megtalálnod. - Ha addig élek is, megkeresem. - No, jól van, eredj akkor az erdőbe, minden odvas fába nézzél bele, mert egy faodúban van megbújva. Megsebesült a lába is, a szárnya is, jóformán szállni sem tud már. Ha kiveszed onnan, megérinted a kardoddal, megint király lesz belőle. Kereste az inas a királyt, de nagyon sok időbe telt, míg megtalálta. Talált ő az erdőben sok odvas fát, de hiába nyúlt bele mindegyikbe. Utoljára aztán sikerült megtalálnia a sebesült sárkánymadarat. Gyengéden kivette az odúból, megérintette a kardjával, hát király lett belőle. Akkor megint mondta neki: - Fölséges királyom, hagyjon már föl az egésszel, mert ez mégsem lesz jó így! Olyasminek változtatják el, hogy én sem tudok segíteni. - Nem bánom, akármi lesz, akárhogy lesz, de feleségül veszem a tündérlányt! - Jól van, akkor csinálja! A király negyedszer is elment meglesni őket. Mikor levetkőztek, levették a hattyúruhát magukról, a király felkapta a legszebbét, szaladt vele a remetelakba. Már akkor nem pillantott vissza, akárhogy könyörgött neki a tündérlány. A remete várta az ajtó előtt, átvette tőle a hattyúruhát, bevitte. - No, fiam, most már úgy eltesszük a hattyúruhát, hogy a tündérlány ne tudjon hozzájutni sehogy sem, mert ha hozzájut, megint eltűnik. Telt-múlt az idő, a tündérlány ott maradt a királlyal, s minthogy időközben erősen megszerette, beletörődött a sorsába. - Hattyú már nem lehetek, nem mehetek vissza a hazámba, hát a feleséged leszek. Úgy is volt, feleségül vette a király. De még az esküvőkor a lelkére kötötte a tündérleány a férjének, hogy az ő dolgába bele ne szóljon soha. Akármit csinál is akármit cselekszik, az ő dolgába ne szóljon, mert akkor többet nem látja! Sok ideig éltek együtt nagy boldogságban, ám egyszer csak kitört a háború. Ment a háborúba a király, s a felesége is vele tartott. Mikor kiértek a harctérre, az asszony, akár egy megtébolyodott mind kiöntötte a földre az összes ételt, de még a bort is kiengedte a hordókból. Mikor meglátta ezt a király, dühbe gurult. - Miért tetted ezt, mikor éhezik az egész csapatom? Még borral sem tudom őket megkínálni, azt is kiengedted a földre. Miért tetted ezt? - No, jó, megmondom, miért tettem. De beleavatkoztál a dolgomba, hát engem többet nem látsz. Az étel mind meg volt mérgezve. Az egyik tiszted az ellenséggel összebeszélt, hogy megmérgezi a katonáidat, így könnyebben győznek. A bort is megmérgezte. Nézd, itt maradt a hordó fenekén egy pohárra való, kínáld meg vele az árulódat. Õ az! Itasd meg vele a bort, s meglátod, mi történik. Megitatták vele, hát meg is halt tőle! - Látod, így járt volna az összes katonád, ha a bort ki nem engedem a földre. De már engem többé nem látsz, mert beleavatkoztál a dolgomba. Azzal eltűnt. Mikor a király legyőzte az ellenséget, útnak indult. Úgy határozott: ha addig él is, megkeresi a feleségét. Ment, mendegélt. Ahogy ment hét határon át, beszédbe elegyedett egy öregasszonnyal: - Kedves öreganyám, nem tudná-e megmondani, merre laknak a tündérek. - Nem tudom, édes fiam, de túlnan ezen a hegyen, az erdő alján lakik a néném, kérdezd meg tőle is, hátha ő többet tud! Oda is eljutott. - Kedves öreganyám, nem tudná-e megmondani, merre laknak a tündérek? - Kedves fiam, én sem tudom, merre laknak, hanem erre és erre van egy másik erdő, annak az aljában lakik a másik néném. Eredj el hozzá, ő nálam öregebb, hátha többet tud. Elment oda is. - Öreganyám, nem tudná-e megmondani, merre van Tündérország, hol laknak a tündérek? - Kedves fiam, én meg tudom mondani, de hiába tudod meg, mert oda úgysem bírsz eljutni. Hanem várj, összehívom a madaraimat! Össze is hívott temérdek madarat. - Édes madaraim, melyikőtök járt Tündérországban? Mind azt mondták, hogy még egy sem járt ott. Igen ám, de egy sas még hiányzott közülük. Az egyik szárnyát megütötte, azért jött később a többinél. Kérdezte tőle az öregasszony: - Hol ütötted meg a szárnyadat? Honnan jöttél? - Egyenesen Tündérországból. Az öregasszony odafordult a királyhoz. - No, itt van ez a madár, ez majd elvezet Tündérországba. El is vezette. A király megtalálta a tündértestvéreket. Mikor rájuk talált, az ő feleségét már egy kamrába zárta a másik kettő. Kérdezte tőlük a király: - Miért zártátok be a harmadik testvéreteket? - Azért, mert nem szökött meg tőled idejében. - No jó, majd én kiengedem. Ki is engedte. - Szívem szép szerelme, érted jöttem, haza akarlak vinni. - Jól van, hazavihetsz, ha már eddig elfáradtál, de előbb várakozz egy kicsit! S elővezetett egy egyéves forma fiúcskát. - Õ a fiad - mutatott rá a gyermekre a tündér. Nagy volt az öröm, a boldogság. Vitte a király a fiát is, a feleségét is. Hazaérkeztek, és talán még most is élnek, ha meg nem haltak. szerk.Majtényi Zoltán Tündér mesék-Hajnalcsillag - Unikornis Kiadó Budapest - 1999
Értékelés
★★★★½
5 szavazat