Mese a szegény legényről és a gazdag kereskedőről

Részletek

Látogatás
5178
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Szerkesztette
Bojtár Endre
Könyv címe
Az aranycipellő
Kiadó
Móra Könyvkiadó - Kárpátia Kiadó
Kiadás helye
Budapest – Uzsgorod
Kiadás éve
1976
Forrás helye
Ukrán
A széles országúton, amelyiken a fogatosok a Krímre jártak sóért, egyszer egy gazdag kereskedő utazott. Markónak hívták. Hosszú karaván húzódott utána drága holmikkal megrakva.   Ez a kereskedő olyan gazdag volt, hogy hetedhét országon túl is ismerték. Történt, hogy egy alkalommal egy kis falun utazott át. Alig ért a falu elejére, egy emberrel találkozott, aki arra kérte, hogy menjen hozzá komának. Markó először igen mérges lett a parasztra, de aztán beleegyezett, gondolta magában: „Ez bizonyára valami szerencsés jel.”   Komaságot kötöttek, nagy lakomát csaptak, a kereskedő jót mulatott, ajándékokat hagyott a keresztfiának, és tovább folytatta útját. Megy, megy a gazdag Markó, szívogatja pipáját, közben hátratekinget a mérföldnyi hosszú karavánra. Mire beesteledett, megérkezett a maga városába, az emberek kenyérrel és sóval fogadták, és egészen a palotájáig kísérték. Markó megparancsolta a hajcsároknak, hogy rakják le az árut, jómaga pedig megvacsorázott, és nyugovóra tért. Elaludt Markó, és azt álmodta, hogy eljött hozzá a keresztfia, és ezeket mondta:   - Ide hallgass, Markó, egyszer majd az egész vagyonod az enyém lesz.   Dühbe jött a kereskedő, elordította magát, de aztán megrémült, és csak feküdt mozdulatlanul. Amint így fekszik, látja, hogy egy óriási madár száll felé, de akkora, hogy a napot is elállta előle, és olyan sötét lett, mint az őszi éjszakákon szokott lenni, csak a madár karmai villogtak, akár az acélhorgok.   A madár karmaival megragadta Markót selyemövénél fogva, és magasra röpült vele. Markó úgy érezte, hogy teste már nem is élő test, hanem egy fadarab. Repült, repült a madár Markóval a szárazföld felett, aztán a tenger fölé érkeztek. Itt a madár behúzta karmait, és elengedte Markót. Markó zuhanni kezdett, a szíve úgy vert, hogy majd kiugrott a helyéről: akár egy megfogott nyúlé. Szédületes gyorsasággal zuhant lefelé, és már egész közel volt a vízhez: „Elvesztem!” – gondolta.  De nem úgy történt: nem esett a vízbe, és nem is halt meg…   Felébredt, de reggelig mát nem jött álom a szemére. Nem ment ki az eszéből a keresztfia: igen bántotta, hogy elveszti a vagyonát. Nappal még csak megvolt valahogy, de nem volt egyetlen nyugodt éjszakája sem. Alig hajtotta álomra a fejét, máris ott állt mellette a keresztfia: egy hatalmas, erős legény, és mosolyogva mondogatta:   - Az egész vagyonod az enyém lesz.   Markó a fiúra akarta vetni magát, de mintha valaki megbabonázta volna: nem mozdult sem a keze, sem a lába, még kiáltani sem tudott. Sokáig szenvedett így a kereskedő, míg végül elhatározta, hogy megszabadul a keresztfiától.   Egy alkalommal ismét azon a falun ment keresztül, bement a komájához, látja, hogy a keresztfiából valóban olyan vasgyúró lesz, amilyet álmában lát minden éjjel. A fiúcska már mosolyog is, csak még nem tudja kimondani: „Az egész vagyonod az enyém lesz." De bizony nemsokára majd kimondja. Megijedt Markó a gyermektől, és így szólt a komájához:   - Add el nekem, komám, a fiadat, úgyis én vagyok a keresztapja. Van neked nélküle is elég gyermeked, ezt majd én nevelem fel, jó kozák lesz belőle. - Nem adom én - mondja az apa. - Bár sok gyermekem van, de valamennyi az enyém. Ha leülnek enni, fáj a szívem; de amikor munkához fognak, örül a lelkem!   Markó azonban egyre csak kérte a komáját, hogy adja és adja neki a fiút. Végül aztán az apa sok pénzért oda is adta. Amikor Markó karavánja kiért a faluból, a kereskedő megparancsolta embereinek, hogy béleljenek ki egy jó hordót szurokkal. Előkészítették a szolgák a hordót, és beleültették a Markó keresztfiát. Jó erős feneket tettek a hordóra, és amikor a karaván egy folyó mellett haladt el, Markó a vízbe dobta a hordót, és továbbment.    Úszott, úszott a hordó a vízen, míg csak el nem ért egy kolostorig. Az apácák éppen ruhát öblítettek a folyóban, meglátták a hordót, partra húzták, gondolták: jó lesz uborkának. Felvitték a kolostorba, hát, amikor kinyitják, látják benne a kisfiút. Mit tehettek? Nem dobhatták vissza a vízbe. Úgy döntöttek, hogy a kolostorba hagyják. Nőtt a gyermek, s igen szép szál legény lett belőle. Amikor már megemberesedett, feltarisznyázták, és útnak engedték. Egyik uraságtól a másikhoz járt napszámba, míg végül a gazdag Markóhoz került. Látja a kereskedő, hogy a fiú erős, szép szál legény, jó munkás, és elhatározta, hogy felfogadja főhajcsárnak.   Egy napon magához hívatta, és ezt kérdezte tőle:   - Ki fia-borja vagy, és hol születtél? - Ki tudná azt megmondani, hogy ki vagyok én? Hogy hol születtem, azt magam sem tudom, mert csak az apácák fogtak ki a folyóból, ott úsztam egy hordóban - mondotta és elmosolyodott.   Amikor Markó meglátta ezt a mosolyt, fehér lett, akár a fal, és kilelte a hideg. Nyomban megismerte a keresztfiát, és már csak várta, hogy mikor szólal meg: ,,Minden vagyonod az enyém lesz!" De a fiú csak állt, mosolygott.   - Ide figyelj - mondotta Markó. -  Kinevezlek fősegédemnek, de teljesítened kell egy megbízásomat: az Óperenciás-tengeren túl van egy ország, ahol én még sose jártam. Ott olcsó pénzért jó árut lehet kapni. Eredj el oda, és nézz körül.   Abba az országba még soha senki sem jutott el, mert egy nagy zátonyos folyón kellett áthaladni, és a révész, aki átszállította ott az embereket, a folyó közepén mind a vízbe döntötte. Tengeren pedig azért nem közelítette meg senki sem, mert óriási bálna úszkált a tenger vizében, és felfordította az összes hajót, amely az ismeretlen ország felé tartott.   A fiú felkészült a messzi útra. Markó igen örült, mert már nem egy emberét küldte így el, és egyik sem tért vissza. Megy, mendegél a fiú, elért a széles, sebes vizű folyóhoz. Rémes volt még csak rá is nézni arra a folyóra, nemhogy átúszni rajta. Kiáltott a révésznek, a révész hátán végig futott a hideg, és még a rév is megingott ettől a kiáltástól. A parthoz úszott, kérdi a fiútól:   - Honnan jössz, és hova tartsz, derék legény? - Markótól, a gazdag kereskedőtől jövök, és az Óperenciás-tengeren túlra megyek - válaszolta a legény.   Ezzel a kompra ugrott. Elindultak, a fiú nem vette le szemét az öregről. Amint a folyó közepére értek, ahol a víz a legsebesebb, az öreg jót vágott evezőjével, a kompra, és az két részre szakadt: az egyik fele, amelyiken az öreg állt, szerencsésen kiúszott a másik partra, amelyiken meg a legény volt, azt elkapta az örvény. Látja a legény, hogy ütött az órája, már-már elsodorja a víz, de akkor mintha valaki megállította volna a kompot. Körülnézett a fiú, hát a komp négy oldalán négy gyönyörű vízitündér. Viszik a kompot a part felé, a legényt nézik, és énekelnek neki. Amint partot értek, a fiú a partra ugrott, és elindult a tenger felé.   Egy álló hétig bolyongott a puszta földeken, már majdnem elpusztult, mert sehol sem talált vizet. Egyszer csak észrevette, hogy a távolban kéklik a tenger. Összeszedte utolsó erejét, és futásnak eredt. Fut, fut, egyszer csak találkozik egy ősz hajú öregemberrel. Az öreg megállította a fiút, és kérdi tőle:   - Hova sietsz annyira, te legény? - Az Óperenciás-tengeren túlra - mondja a fiú. - Ki küldött oda, fiam? - kérdi az öreg. - Markó, a gazdag kereskedő. - Nos, jól figyelj arra, amit most mondok. Markó a vesztedet akarja, azért küldött ide. Én itt őszültem meg ezen a vidéken. Sok olyan legény pusztult el már itt, mint te. Innen senki sem tér vissza, és nagyon kevesen jutnak el az  Óperenciás-tengeren túlra, de ha te el akarsz jutni, várj itt a tengerparton, amíg egy óriási bálna nem fordul a farkával a part felé, akkor pedig ugorj a hátára, és rejtőzz el a feje közelében, s ott ülj addig, amíg átúszik a másik parthoz, ott aztán ugorj ki a szárazföldre. Még valamit ne felejts el: a tengeren túl egy gonosz király uralkodik, Markó kereskedő híve és barátja. Ne áruld el neki, hogy ki vagy, és honnan jöttél, mert különben elveszejt.   A legény megköszönte az öregnek a jó tanácsot, leült a tengerpartra, és várta, hogy mikor jön a bálna. Várt, várt, míg estefelé megjelent a tengeren az óriás hal. Olyan volt, mint egy sziget a közepén szökőkúttal. Amint a part felé közeledett, hatalmas vihar kerekedett. A fiú meglátta a parti kövek között a bálna óriási farkát, ráugrott, aztán végigfutott a bálna hátán egészen a szökőkútig, mert mint az öreg mondta, ott van a bálna feje.   Vagy öt órát kellett futnia, míg elérte a szökőkutat, akkora volt ez a bálna. Hét hétig utazott a bálna hátán, halakat fogott az ingével, és ezzel táplálkozott, a nyolcadik héten aztán meglátta a szárazföldet, és a partra ugrott. Alig ért a szárazföldre, a király szolgái nyomban elcsípték. A király elé vezették, faggatni kezdték, hogy honnan jött, és mi járatban van.   A legény így felelt: - Nagy hajókon utaztunk a tengeren, kint jártunk a nagy óceánokon, amikor egy bálna megtámadott bennünket, felborította mind a húsz hajónkat. Én éppen a fedélzeten voltam, és valahogy a bálna hátára estem. Ott éltem egész addig, míg ki nem vetett a partra.   A király elhitte, amit a fiú mondott, és szabadjára engedte. Sokáig bolyongott a fiú az idegen országban, jól megnézett mindent, megtanulta az ország nyelvét, mindenfelől tudakozódott, aztán hazaindult ugyanazon az úton, amelyiken jött. Visszatért Markóhoz, elmondott neki mindent, amit az Óperenciás-tengeren túli országról megtudott. Markót egész megrémítette a fiú bátorsága. Megnyergeltette a lovát, és a révészhez vágtatott, hogy megbüntesse rossz szolgálatáért.   Már a folyó partjára ért, de a révész sehogy sem tudott a parthoz úszni, kérte Markót, fogja meg az evező végét, és segítsen neki. Alig nyúlt Markó az evezőhöz, az öreg a révre rántotta, maga pedig a partra ugrott. Ez az evező olyan volt, hogy aki megfogta, többé nem tudta elengedni, amíg csak fel nem váltotta valaki.   Azóta Markó a révész, a legény pedig szétosztotta a gazdag kereskedő vagyonát a szegények között. Ma is boldogan élnek valamennyien.
Értékelés
★★★
2 szavazat