• Népmesék

    Népmesék

    Válogatások a szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekből, melyeket olyan ismert gyűjtők állítottak össze, mint Benedek Elek, Illyés Gyula, Arany László vagy a Grimm fivérek. Read More
  • 1

Lél György

Részletek

Látogatás
7728
Értékelés
Star10Star10Star10Star00Star00
Volt egyszer egy falu. Ebben a faluban élt egyszer egy házaspár. Volt egy kis kukoricaföldjük. Kapálás bevégzése után szól az asszony az urának: - Hallod, ember, én kimegyek egy kis répalapuért. Ahogy a földjük végihez ért, keserves gyermeksírást hallott. Ment a sírás irányába. Meglátja, hogy egy tengeri tövin pólyában ott fekszik egy kisgyermek. Felveszi az ölibe, elviszi haza. - Minek nevezzük? - kérdi a férjitűl. - Minek? - mondja az ember. - Én is Gyuri vagyok, legyen Lél György a neve. Nőtt a fiú, nevekedett. Mikor a tizenöt évet elérte, szólott az apjának: - Édesapám, menjen el az urasághoz, vállalja föl a búzáját, elcsépeljük! El is ment az öreg, de ne felejtsük, megmondta Lél György az apjának, a cséplésért csak annyi búzát adjon az uraság, amennyit ő elbír haza. Örült az uraság, megkötötte a vásárt, mondta a szegény embernek: - Mikor kezdik a csíplíst? - Holnap reggel, nagyságos uram. Másnap reggel korán, mikor Lél György kiment a házból, látja, hogy a nevelőapja köti össze a csépet, mert abban az időben csak cséppel verték a búzát, nem géppel, mint máma. - Mit csinál, nevelőapám? - Csépet, fiam, neked és magamnak. - Ó, nem tud maga nekem csépet csinálni! Kiment Lél György az erdőbe, kihúzott két szál fát. Mintha most is látnám, olyan tízméteres hosszúak voltak. Összekötötte a tetejit, hóna alá fogta, ment haza. Bekiált: - Jöjjön, apám, menjünk! EI is mentek az urasághoz. Mikor odaértek, Lél György a csépet odatámasztotta az uraság palotája sarkához, azonnal megingott az egész épület. Szalad ki az uraság, kérdezi: - Mit csinálnak? - Semmit, nagyságos uram, csak a csépem tettem le. Mert valamit otthun felejtettem, muszáj, hogy menjek haza. Mondja otthun a nevelőanyjának: - Lelkem anyám, menjen a faluba, vegye össze, amennyi lepedő van, híjja meg az összes asszonyokat, varrják össze a lepedőket egy zsáknak! Akkor visszaszaladt, bément a csűrbe, levette a csűrnek a tetejit, odább vitte. Kiment a búzarakáshoz, egy kazal alá bútt, bevitte a csűrbe. Akkor vette azt a nagy csépet, kettőt, hármat ütött, a búza mind kipergett. Alig jött el a déli óra, az összes búza el volt csépelve. Akkor odavitték a nagy zsákot, belemírtík a búzát. Egy vékát kihagyott, odaadta az uraságnak. Akkor megfogta a zsáknak a száját, felvette a hátára, elvitte mind haza. Otthun mondta: - Na apám, anyám, amír felneveltek, szereztem gabonát. Most már isten velük, elmegyek világot próbálni. Búcsút vett a kapufélfától, elindult. Ment, mendegélt. Beért egy nagy, rengeteg erdőbe. Eszibe jutott, neki nincs fegyvere. Mind nézte a fát, hogy botot szerezzen. Valahányszor szemet vetett egy-egy szép egyenes fára, ez jó lesz sétapálcának, mikor a fa tövihez ért, akkorára meggörbült a fa. Ez így ment egy teljes óra hosszát, akkor látja, hogy a fák tetejin egy ember mászkál. Odaszólt: - Hát te mit csinálsz? - Görbítem a fát, amék egyenes, a görbét meg egyenesítem meg. - Jó, jó - mondja Lél György - , mondd a neved, minek hínak? - Az én nevem Fagörbítő, és te ki vagy, te vándor? - Én pedig Lél György. - Na gyere, próbáld meg, te tudod a fát görbítenni? Megpróbálta Lél György, sokkal jobban csinálta, mint a Fagörbítő. Megszóllalt a Fagörbítő: - Látom, jó erős fiú vagy, fogadj cimborádnak! - Nem bánom, gyere véllem - mondta Lél György. Mentek ketten, mendegéltek. Ahogy mennek árkon-bokron keresztül, látják, egy helyen a hegy csúszik a völgybe, a völgy megy fel a hegyre. Meglátják, egyik hegy mellett ott áll egy ember. Megkérdezi Lél György: - Hát te mit csinálsz? - Látjátok, ha szemetek van, taszítom a hegyet a völgybe, a völgyet fel a hegyre. - Azt látjuk, de mondd a neved! - Az én nevem Hegyvonó, és ti kik vattok? - Én vagyok Lél György! - No, ha te vagy, gyere, próbáld meg! Megpróbálta, sokkal különben csinálta, mint a Hegyvonó. A Hegyvonó megszóllal: - Lél György, fogadj barátodnak, menjek én is vélletek! - Nem bánom, gyere! Mentek, mendegéltek. Egyszer a messzeségben egy kősziklánál látják, hogy egy ember mázsás köveket emel, és fél markával morzsolja a követ. Mikor odaérnek, megkérdezi Lél György: - Hát te mit csinálsz? - Látjátok, ha van szemetek, morzsolom a követ. - És a neved? - kérdi Lél György. - Az én nevem Kűmorzsálló, a tiéd? - Én vagyok Lél György. - Na gyere, próbáld meg, te tudod! Megpróbálta Lél György, sokkal jobban csinálta, mint a Kűmorzsálló. (Avvót a fiú. Mindent sokkal jobban tudott!) Mondja a Kűmorzsálló: - Fogadjatok el barátotoknak, cimborátoknak! El is fogadták. Megesküdtek mind a négyen, hogy egymást sem jóban, sem rosszban soha el nem hagyják. Azt határozták, addig mennek, még négy leánytestvért találnak, s azt mind a négyen feleségül veszik. Mentek is hetekig, hónapokig, egy egész esztendőt vándoroltak. Ekkor egy pap lakásához írtek, szállást kértek, kaptak vacsorát is. Vacsora közben elbeszélték az élettörténeteket. Elmondta a pap is az övét. Azon kezdte, hogy őnéki négy leány volt. Kírdezték: - Hát meghalt? - Nem tudom - mondja a pap -, csak annyit tudok, nígy íjjel a nígy leányom eltünt. - Nem baj - mondja Lél György -, ígérje meg, ha megtaláljuk a leányait, nekünk adja feleségül! Megörült a pap, került valaki, aki a leányait megkeresi. Másnap reggel bétarisnyáltak, nagyon sok rizskását és egy nagy rézüstöt vittek magokkal. Nem messzire a pap lakásától volt egy nagy, rengeteg erdő, de az olyan nagy erdő volt, hogy sem a végit, sem a szélit még messze se láthattuk. Megállottak ennek az erdőnek a kellős közepébe. Első dolguk volt kalibát csinálni. A kaliba közepibe annak a nagy üstnek, amit magokkal vittek, helyet csináltak. Amikor ezekkel elkészültek, eljött az este. Megszóllalt Lél György: - Na, kedves barátaim, az éjszaka pihenünk, és holnap reggel megkezdjük a gúzscsinállást. Úgy is törtínt. Reggel, ahogy felkelnek, Lél György kiadta a parancsot: - Fagörbítő, itthun maradsz, ebédet főzöl, három mázsa kását, de mire jövünk, se hideg, se meleg ne legyen! El is mentek hárman, csinálták, csavarták a gúzst. Mire a nap az ég közzepire jutott, a munkát abbahagyták, elmentek a kalibához. Hát, istenem, teremtőm, a Fagörbítő sír a kaliba ajtajában. Lél György bemegy a kalibába, látja, hogy a nagy üst üres. - Mi törtínt, mír sírsz? - Jaj, kedves barátom, mikor a kása meg volt főve, elfutottam egy kis vízért, mire visszajöttem, az üst üres volt. Kilopta el, nem tudom. - Nem vagy te ember! - rákiált Lél György. Szóll a Hegyvonónak: - Holnap te maradsz itthon! Másnap ők megint dolgoznak hárman. Mikor a nap megint az ég közzepire ért, abbahatták a gúzscsavarást, mennek a kalibához. Igen ám, mit látnak? A Hegyvonó sír a kaliba előtt. Ahogy bemennek, az üst megint üress. Az is panaszolja sírva, hogy mig ű is vízír szaladt, valaki ellopta a megfőtt kását. - Te se vagy ember - mondja neki Lél György. Másnap otthun hatta a Kűmorzsállót, megparancsolta neki: - Vigyázz, mire jövünk, a három mázsa kása meg legyen főve! Õk azzal elmentek, végezték a dolgukat. A Kűmorzsálló jó tüzet rakott, főzte a kását. Mikor fél tizenkét óra volt, látja, hogy a kaliba felé közzeledik egy araszos ember. Annak olyan hosszú, fejér szakálla volt, hogy a földön húzta. Kéri a Kűmorzsállót: - Adj e kis kását! - Nem adok biz én, mindjárt jön Lél György, már három napja nem evett, akkor neki mit adjak? - Na jó, te Kűmorzsálló, ha nem adsz, úgyis megeszem. Megfogta Kűmorzsállót, rátette a fejire az üstöt, a kását mind megette, akkor eltünt. Jönnek Lél Györgyék, de sietve, mert már nagyon éhesek voltak. Igen ám, de sír Kűmorzsálló a kaliba ajtajában. Kérdi Lél György: - Kész a kása? Amaz panaszolja sírva: - Elmentem, hozzak friss vizet, mire visszajöttem, ellopták a kását. (Nem mondta meg, hogy a fejire tettík az üstöt?) - Te se vagy ember - mondja Lél György. Másnap reggel azt mondja Lél György: - Most ti mentek gúzst csinálni, én maradok itthun. Úgy is történt. Lél György odatette a kását. Mire a három mázsa kása megfőtt, menyen az araszos ember. - Lél György, adj egy kis kását! - Így most már látom, hogy ki volt a tolvaj. Megfogta az araszos embernek a szakállát, kezire csavarta, odahúzta egy nagy facsutkóhoz, rácsapott a kezivel. A csutkó kétfele repedt, odacsípte a szakállát. - Na, te kutya, most fogva vagy! Alig telt el egypár perc, jönnek haza a gúzscsinállásbúl. Kiált a Fagörbítő: - Ez ette meg a hasamrúl a kását! Kiált a Hegyvonó: - Ez ette meg a hátamrúl a kását! Kiált a Kűmorzsálló: - Nekem a fejemrűl! - Hallgassatok - mondja Lél György -, gyertek, egyetek! Megették a három mázsa kását, lefeküdtek, úgy elaludtak, hogy csak másnap reggel ébredtek fel. Mikor felkelnek, kinéznek a kalibábúl, a kicsi araszos ember a szakállával együtt kihúzta a földbűl a csutkót, és elmenekült. - Nem baj - mondja Lél György -,lássátok, ahunn a csutkót húzta, megvan a nyom. Addig menyünk, amég megtaláljuk. El is indultak, összeszedték a gúzst, vitték magokkal. Mentek, mendegéltek. Hogy mennyi időt mentek, nem tudom, csak egyszer egy nagy lyukhoz értek, a nyom odavezetett bé. Mondja Lél György: - Mék megy le először? Rákötötték a gúzst a Fagörbítő derekára, engedtík befelé három nap, három éjjel. Akkor a Fagörbítő meghúzta a gúzst. Kihúzták, megkérdeztík: - Mit láttál? - Én semmit, de olyan sötét volt, megijedtem. Azírt húztam a gúzst, hogy húzzatok ki. Azután rákötték a Hegyvonó derekára. Azt is engedtík nígy nap és nígy íjjel. Az is megijedt, felhúzatta magát. Kérdi Lél György: - Mit láttál? - Én semmit. Akkor reákötték a Kőmorzsállóéra. Aztat engedtík hat nap és hat éjjel lefelé. Egyszer megrázódik a gúzs. Felhúzzák, megkérdik: - Mit láttál? Az is szégyenkezve feleli: - Semmit, de már a sötétben megírtóztam. Mondja Lél György: - Most kössétek a derekamra a gúzst, esküdjetek meg, addig innet el nem mentek, amig engemet fel nem húztok! Engedték osztán Lél Györgyöt lefelé kilenc nap és kilenc éjjel. A tizedik nap reggelin a Lél György lába fődet ért, és egy olyan szép rétben volt, hogy szeme-szája tátva maradt. Csupa selyem fű! Leoldozta a gúzst a derekárúl, elindult toronyirányba. Menyen, mendegél. Egyszer a nagy messzeségben meglát egy gyönyörűséges szép várat. Mikor odaír, bemegy a várba, látja, hogy az erkélyen egy gyönyörűséges szép nő áll. Köszönti Lél György: - Adjon isten jó napot! - Fogadj isten - feleli a nő -, hát te ember, hol jársz itt, ahol a madár se jár? Elmondta Lél György, hogy ő kicsoda, és mi járatban van. A nő elkezdi a sírást, könnyezik a szeme, és mondja: - Én vagyok a papnak a kisebbik leánya. Engemet a hétfejű sárkány rabolt el, itt tart ebben az aranyvárban fogságban. - Most hol a sárkány? - kérdezte Lél György. - Jaj, lelkem Lél György, menekülj, mert ha hazajön, darabokra szaggat! - Milyenkor jő haza? - kérdezi Lél György. - Pont tizenkét órakkor, hét mérföldrűl hajítja a hétmázsás buzogányt, s mire hazajő, három mázsa kása se hideg, se meleg ne legyen, három veder bor . . . Alighogy ezt elbeszéllik, nagyot csendül a vár, jő a hétmázsás buzogány. Elkapja Lél György a buzogányt, visszahajítja tizennégy mérföldre. Mikor a sárkány meglátta az ő buzogányát, bosszankodott, hogy neki most már visszább kell menni. Jött nagy mérgesen haza. - Te kutyától származott leány, kit rejtegetsz az aranyváradban? Eléugrik Lél György: - Itt vagyok, te kutya sárkány, gyere, birkózzunk meg! - Lassabban - felel a sárkány -, gyere, ebédeljünk! Le is ültek. Még a sárkány megevett egy mázsa kását, Lél György megevett kettőt, még a sárkány megivott egy veder bort, Lél György megivott kettőt. - Látom, enni-inni tudsz. Most gyere birkózni! Ki is mentek az udvarra, összefogóztak, csavarták, tekerték egymást. A sárkány megfogta Lél Györgyöt, s bokáig a földbe vágta. Akkor ő kiugrott, bévágta a sárkányt térdig. A sárkány kiugrik, bévágja Lél Györgyöt derékig. Akkor ő kiugrik, bévágja a sárkányt nyakig. Elékapja a kardját, levágta a sárkánynak hat fejét. A hetedik feje megszóllalt: - Hadd meg ezt az egy fejemet, neked adom az egész vagyonomat. Kiált a leány. - Ne higgy neki, me megöl! Vágd le azt az egy fejit is! Le is vágta. Akkor a leány odament hozzá, karon fogta:. - Most gyere be a szobába, me nézzed, ez az aranyvár, van itten egy aranyvessző, mikor avval a vesszővel megérintjük a várat, egy aranyalma lesz belőlle, odavisszük, ahova akarjuk! De most látom, hogy ki vagy fáradva, gyere, ülj le, itt a diványon pihenhetsz egyet. Oda is ültek, beszélgettek. Addig beszélgettek, azon vették észre magukat, hogy egymásba szerelmesedtek. Egymás karjába borultak, csók csók után csattant. Többet nem láttunk, me beszürkült, este lett. Reggel elbeszélte a leány, hogy a másik testvére is ebben az alvilágban van, őket is egy-egy sárkány tartja fogva. - Nahát, addig nem nyugszom - mondja Lél György -, még űket is meg nem szabadítom. El is indult. Ha jól tudom, ötven kilométert ment előre, meglátott egy szép ezüstvárat, bemegy. Ott volt a papnak a másik leánya. Hasonlóképpen azt kérdezte, hogy - Hol jársz itt, ahol a madár se jár? Elmondta, hogy ő kicsoda, azért jött, hogy megszabadítsa. Abban a percben nagyot csendült a vár, jött a hétmázsás buzogány. Elkapja Lél György a buzogányt, visszahajítja tizennégy mérföldre. Jött a sárkány haza, mind a hét szájábúl lángot fújt előre. - Tudom, hogy itt van az a kutya Lél György, aki az öcsémet megölte. - Itt vagyok, te kutya sárkány, gyere birkózzunk meg! Össze is fogództak, addig tekerték egymást, hol az egyik, hol a másik volt alól, amig végre Lél György lett a győztes. Megölte a sárkányt, mind a hét fejit levágta. Akkor bement a lánnyal a szobába, megebédeltek. Ki sem pihente magát, folytatta az útját, hogy felkeresse a többi leányt. Mire a nap lehanyatlott az égrűl, meglátott egy szép várat. Mikor odaér, bemegy az udvarba, egy picit sötét, homályos volt az idő. Mit lát? Azt látja, hogy az udvar közepin ott áll egy hétfejű sárkány. - Jó, hogy jöttél! Megölted az öcsémet, láttam, meg se pihentél, most már elbánok én vélled. Össze is mentek abban a pillanatban. Lél György egy picit fáradt volt, az első összefogásnál a földre került. A sárkány megfordult, hogy a kardját kihúzza, ez a szempillanat alatt Lél György felugrott, már a kard a keziben, egy suhintás, hat feje leugrott a sárkánynak. - Kéméld meg ezt az egy fejemet, meglátod, hogy még segítségedre leszek! - Ne higgy neki - kiált egy női hang -, öld meg! Úgy is tett, megölte ezt a sárkányt is. Ekkor bément a szobába, megvacsorázott, lefeküdt. Akkor ébredt fel, mikor a nap az ablakra sütött. (Elaludt jól! - Mit gondolsz, hogy elfáradt, két sárkányt ölni meg egy nap!) Megreggelizett, elindult, hogy a negyedik lányt is megkeresse. Ment, mendegélt. A messzeségben megpillantotta a negyedik várt, de ne felejtsük el, ez fehírrézbűl volt. Mikor az udvarba ért, a nagyobbik lány künn volt a tornácon. - Jaj, lelkem Lél György, mióta várlak, csak huva tudjalak elbújtatni, mert annak a sárkánynak, amék engemet fogságban tart, tizennégy feje van. Mikor jön haza, tizennégy mérföldrűl hajítja a tizennégy mázsás buzogányt. (Az tudott jól kukkózni!) És mire hazaér, hat mázsa kása, hat veder bor se hideg, se meleg ne legyen! Alighogy ezt a beszédet elvégezték, nagyot csendült a vár. Jött a tizennégy mázsás buzogány. Elkapja Lél György a buzogányt, visszahajítja huszonnégy mérföldre. Megbosszankodik a sárkány. - Na megállj, Lél György! Tudom, hogy a váramban vagy, de elbánok én vélled, csak menjek haza! A leány megfogja Lél Györgynek a kezit: - Lelkem Lél György, gyere hamar, itt a fürdőszoba, abban a fürdőmedencében olyan víz van, hogy aki abban megfürdik, hétszerte erősebb lesz. Siess, mert érzem, jön a sárkány, fúja a tüzet! Bémentek hamar, Lél György megfürdött. Mikor a vízbűl kijött, hétszerte erősebb volt. Éppen akkor, ahogy kilépett a fürdőszobábúl, toppant oda a sárkány az udvar közepibe. Elkiáltotta magát: - Hol vagy, te kutyafajzat, gyere, birkózzunk meg! Eléáll Lél György: - Itt vagyok, te kutya sárkány! Mondja a sárkány: - Gyere, elébb ebédeljünk! Bementek, ettek, ittak, jóllaktak. Mondja akkor a sárkány: - Látom, enni-inni tudsz. Most már menjünk, küzdjünk meg életre-halálra! Ki is mentek, megkezdődött a küzdís. Annyira tekerték és csavarták egymást, még szél kerekedett belé. Verték egymást a földhöz, csak úgy szikrázott a kő alattok. Egyszer a sárkány megmérgelődik, úgy vágja Lél Györgyöt a földhöz, egybűl derékig esett oda a földbe. Kiugrik Lél György, megkapja ott a sárkányt, nyakig vágja bé. Suhint a kardjával kettőt egymás után, a sárkánynak leesik mind a tizennégy feje. A küzdís után Lél György bément egy kis pihenőre. Pihenés után mondja a lánynak: - No, most készülj, mert menyünk! - Igen - mondja a lány - , de ezt a várat nem hagyjuk itt. Van itt egy fehérréz pálca, megérintjük a várat, egy alma lesz belőlle, vihetjük, ahova akarjuk. Úgy is történt, a várból egy alma lett, a lány zsebre tette, és elindultak. Így sorban minden lány megérintette a várat, mindegyikbűl egy-egy alma lett, és vitték magukkal. Mikor ahhoz a helyhez értek volna, ahol a gúzs maradt, rákötték a gúzst a nagyobbik leánynak a derekára, megrázták, és a másik három fent elkezdtík húzni fölfelé. (Még megvárták!) Mikor meglátták, hogy egy szép leányt húztak fel, a Fagörbítő derékon kapta, megcsókolta: - Te az enyém, én a tied, ásó, kapa s a nagy harang választ el egymástúl. A gúzst pedig visszaengedtík. Mikor leért, rákötötték a másik leánynak a derekára. Azt is felhúzták, rákötötték a harmadik leány derekára. Mikor felért, ezt megszerette a Kőmorzsálló. A gúzst visszaengedték. Akkor rákötötte Lél György a leány derekára a gúzst, megcsókolták egymást, de a leány elkezdett könnyezni. - Tudod, Gyurikám, állapotos vagyok. - Nem baj, drágám, várj csak rám ott fenn! Megrázták a gúzst, húzták osztán fölfelé a leányt. Mikor felért, a három férfiú egymásra nézett, még olyan szép leányt nem láttak, mert a napra lehetett nézni, de arra nem. A gúzst visszaengedték, Lél György kerített egy követ (kítelkedett!), amék annyi súlyú volt, mint ű. Rákötötte a gúzsra, megrázta, elkezdték felfelé húzni. Mikor feleúton volt a kő, visszaengedtík. Alig tudott elugranni, hogy agyon ne csapja űtet a kő. - Tudtam, hogy így csinálnak. No de sebaj, megsegít még az Isten, kikerüllök én még arra a világra, jaj lesz nekik akkor! A másik három megtudta, hogy a Lél György kedvessinél aranyalma van. Elmentek egy szép rétbe, elvették tülle az aranyalmát, a rét közepén a földhöz ütték, lett belőlle egy hétszerte szebb aranyvár, mint ott alant volt. Volt abban a várban ló, ökör, tehén, juh és disznó. A Fagörbítő, Hegyvonó és Kűmorzsálló mind nagyságos urak lettek. A Lél György kedvessinek született egy kisfia. Megnőtt a fiú, lehetett úgy kilenc-tíz éves, mindig csak a disznókat őriztették vélle, az anyját pedig szakácsnénak tartották. Sírva panaszolta a fiának: - Ha apád itt volna, fiam, a miénk volna itt minden, mert ez az aranyvár az enyém, csak ezek elvették tőllem. Na, de ne búsulj, fiam, mer apád egyszer csak eléjön. - Minden megjár, anyám, csak látod azt a fekete kocát? Mikor megy bé az ólba, fölemeli a farkát, muszáj megcsókoljam, s ezek a gazemberek mindig kacagnak. Én nem tűröm tovább, vagyok olyan erőss, hogy elbánok véllek. - Ó, édes fiam, viseld jól magadat! A fiú nagy szomorán őrizgette tovább a disznót. Látjuk, a túlvilágon Lél György nagy szomorúan menyen, mendegél toronyirányba. Õ se tudja mit, csak keresgél. Meglát egyszer egy olyan nagy fát, hogy annak alig látta a tetejit. Látja, hogy a fának a tetejibe egy akkora madárfészek van, mint egy közönséges ház. Megáll a fa alatt, látja, jön egy nagy griffmadár. A griffmadár megszólal: - Hát te ember, mír vagy itt? Elmondja Lél György, hogy és mint járt, szeretne kijutni a másik világba. Mondja a griff: - Én kiviszlek, ha megteszed, amit tőlled követelek. - Mi lesz a követelísed? - Csak annyi, az egísz sárkányoknak az apja a huszonegy fejű sárkány, az máma délbe jű, messzirűl eltátja a száját, s a fiamat kell dobjam a szájába. Már három fiamat megett, most a negyediken a sor. - Nem baj - mondja Lél György - , eredj fel a fára a fiaidhoz, a többit bízd rám! Rakott a földön egy nagy tüzet, elővette azt a tizennégy mázsás buzogányt, ami a tizennégy fejű sárkányé volt, bétette a tűzbe. Mikor délben jött a sárkány, a nagy vasrúd ízzó piross volt. A sárkány eltátotta a száját, várta a griff fiókát. Felkapta Lél György azt az ízzó vasrúdat, beléhajította a sárkány szájába. Úgy összeégette a sárkányt, abban a percben szörnyethalt. Mikor ezt meglátta a griff, leszállott a fárúl: - Na, kedves barátom, most pakkolj be az útra húst, vizet! Mikor készen voltak az összepakkolással, felült a griffnek a hátára, elindultak szállni fölfelé. Valahányszor a griff megéhezett, hátratekerte a fejit, éppen egy kiló hús kellett neki. Mikor annyira felemelkedtek, hogy a felvilághoz nagyon közel voltak, a hús elfogyott. A griff hátratekerte a fejit: - Adj, hogy egyem, mert ha nem, leteszlek! Lél György elővette a késit, és az alsó karjárúl levágta a húst, odadobta a griffnek. Azóta olyan lapos az embernek a karja. Ezt a griff megérezte: - Mi az, saját húsodat adtad nekem? Nesze vissza! Visszadobta Lél Györgynek, appedig a húst a felsőkarjához találta csapni. Azóta van az embernek békája. Ez az idő alatt felérkeztek. A griff búcsút vett, visszarepült az alvilágba, Lél György elindult. Ahogy megy, mendegél, talál egy disznócsordát. A kanász épp egy fiatal fiú. Megkérdezi: - Fiam, kié ez a szép disznócsorda? - Ebbizon Fagörbítő, Hegyvonó, Kűrriorzsálló nagyságos uraké. - Hát te ki fia vagy? - Üljön le mellém, megmondom! Az anyám úgy meséli, az egész aranyház mindenestűl az övé, az apám pedig Lél György, az alvilágban maradt. Édesanyám mindég bíztat, ne búsuljak, mert az apám megkerül. Nem is búsulnék, csak ott az a fekete koca, mikor megy az ólba, a farkát felemeli, meg kell hogy csókoljam. - Na fiacskám, tereld a csordát, menjünk befelé, mert este van! Ahogy mentek, megmondja a fiának: - Mikor a fekete disznó felemeli a farkát, vegyél egy jó darab fát, üss rá, mert tudd meg, én vagyok az apád! Megörült a fiú, mind táncolva ment bé a városig. Úgy is történt, vett a fiú egy jó darab fát, ráütött a kocára, az nagyot visított, szaladtak ki az urak. - Ej, tekergő, csavargó, még az apád is gazember volt! Tudd meg, hogy anyáddal együtt kidobunk a várbúl! Az ám, akkor látják, hogy ott van Lél György. Megijednek, mennek elejébe. - Szervusz, cimbora, mennyit búslakodtunk, szomorkodtunk utánnad! (Jó, jó!) Na de jó, hogy itt vagy. Olyan jól bántunk a fiaddal, feleségeddel (hm!), mintha te is köztünk lettél volna. - Tudok mindent, elmondta a fiam. Én megmondtam nektek, én csak kijövök. Azt hittétek, ugyi, mikor visszaengedtetek, hogy én porrá mentem? No de most leszámolunk! - Ó apám - kiált a fiú -, hadd el, én bánjak el véllek! - Lássam hát, apád fia vagy! Elővett a fiú egy darab fát, futott az urak felé. Addig ütte őket, még az apja közbe nem szólt: - Állj meg, fiam! Ti pedig, gazemberek, tudom a feleségeteknek is van egy-egy almája, menjetek, telepedjetek le valahol, éljetek, ahogy tudtok! Ő ott maradt feleségivel, fiával. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. Elmondta: Máté György Bálint szerk. Kovács Ágnes Rózsafiú és Tulipánleány - Akadémiai Kiadó Budapest - 1987
Értékelés
★★★
5 szavazat