Hamupipőke

Részletek

Látogatás
13580
Értékelés
Star10Star10Star10Star10Star00
Gyűjtötte
Benedek Elek
Könyv címe
Magyar mese-és mondavilág 3. kötet
Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl: volt egyszer egy özvegyember, s annak egy szépséges szép leánya. Az özvegyember szomszédjában lakott egy özvegyasszony, annak meg két leánya volt, de egyik csúnyább a másnál. Egyszer az özvegyasszony általüzent az özvegyembernek: vegye feleségül őt, majd meglátja, milyen jó dolga lesz neki is, a leányának is. Gondolta az özvegyember: "Biz az jó lesz! Ha ketten leszünk, megoszlik a teher." Nem sokáig gondolkozott, feleségül vette az özvegyasszonyt. Hanem egy hét, kettő alig múlt el, keservesen megbánta a házasságát, mert az új asszony csak a maga leányaival gondolt, azokat szép ruhában járatta; az özvegyember leányának pedig jó volt a rongy is. El is nevezték a szegény leányt Hamupipőkének. Telik-múlik az idő, egyszer az ember bemegy a városba, s kérdi a leányokat: - No, leányok, mit hozzak nektek a városból? Mindjárt előállott a két csúnya leány, s alig győzték elé sorolni, hogy mi mindent hozzon nekik. Drága selyem köntösöket, aranygyűrűt, fülbevalót, karperecet s a jó isten tudja, még mit. - Hát neked, Hamupipőke, semmit se hozzak? - kérdezte az apja. - Ne hozzon nekem semmit, édesapám - mondotta Hamupipőke -, jó nekem így rongyosan is. - De már ha a másik kettőnek hozok, rólad sem feledkezem meg - mondotta az ember. - Jól van, édesapám, ha mindenképpen akar hozni valamit, hozzon nekem három diót, én azzal is beérem. - No, az nem sok - mondotta az ember, s azzal elment, be a városba. Ottan vett a mostohaleányainak mindent, mit kívántak, s az édesleányának csakugyan nem hozott egyebet három diónál. Másnap éppen vasárnap volt, s a csúnya leányok felöltözködtek nagy cifrán, úgy indultak a templomba. Hamupipőke is szeretett volna elmenni, de őt otthon hagyták, s hogy ne üljön dolog nélkül, kiöntöttek az udvarra egy véka konkolyos búzát, s megparancsolták, hogy mire a templomból visszajönnek, mind egy szemig tisztítsa meg a konkolytól, különben jaj neki. Haj, Istenem, sírt szegény Hamupipőke, hullott a könnye, mint a záporeső. - Istenem, Istenem - sóhajtozott magában -, hogy tudjam én ezt a búzát megtisztítani? Hát abban a pillanatban leszáll egy sereg fehér galamb az udvarra, nekiesnek a búzának, s egy szempillantás alatt kiszemelték a konkolyt a búzából. Ugrált, táncolt örömében Hamupipőke, nem tudta, mit csináljon. Gondolja magában, hadd legyen neki is egy jó vasárnapja, feltör egyet a három dióból. Csakugyan fel is tör egy diót, s ím, halljatok csudát: egy ragyogó szép rézköntös esett ki a dió hajából.  Ámult-bámult Hamupipőke, nézte, forgatta mindenfelől a rézköntöst, s aztán mit gondolt, mit nem, hirtelen magára vette, s elment ő is a templomba. Történetesen a királyfi is éppen ott volt a templomban, s mikor Hamupipőke belépett, a királyfi reá vetette szemét, s többet le sem vette róla. Nézték, csudálták a népek is. Azt hitték, hogy valami királykisasszony, senki sem ismerte meg Hamupipőkét. Az apja sem, az anyja sem, a nénjei sem. Hanem Hamupipőke nem várta meg, míg a pap áment mond, hirtelen kifordult a templomból, hogy mire a többiek hazajönnek, otthon lehessen az ő rongyos ruhájában. Azám, de a királyfinak sem volt maradása a templomban. Egyszeriben kijött az inasával, s szalasztotta Hamupipőke után, hadd nézze meg: hová tér be. De Hamupipőke az ő kicsi rézpapucsában olyan sebesen ment, mint a szél. Egy pillantás alatt eltűnt az inas szeme elől, s hiába nézett be minden udvarra, minden házba, Hamupipőkét sehol sem találta meg. Aközben hazaértek a leányok, s mondották nagy dicsekedéssel: - Hej, mit láttunk mi, Hamupipőke! Ha te azt láttad volna! - Ugyan mit láttatok? - kérdezte Hamupipőke. - Ott volt a királyfi a templomban, aztán ott volt valami királykisasszony, de olyan szép, mint égen a ragyogó csillag. - Ó, én azt jól láttam - mondotta Hamupipőke. - Ugyan honnét láttad volna? - Honnét?! Felmentem a lajtorján a kémény mellé, s onnét néztem, míg az utcán szépen végigsétált. - Úgy! Hát te a kéményen mászkálsz, ahelyett hogy a búzát tisztítanád? Mondotta Hamupipőke szép csendesen: - Ó, ne féljetek, megtisztítottam én a búzát is. A leányok majd megpukkadtak mérgükben, mikor látták, hogy egy szem konkoly sincs a búzában - de olyan tiszta, mint az arany. Nagy mérgükben diribdarabba vagdalták a lajtorját, hogy többet a kéményhez föl ne mászhasson, s délután, mikor vecsernyére mentek, két véka konkolyos búzát öntöttek ki az udvarra, hadd tisztítsa meg Hamupipőke. Azzal elmentek a templomba, leültek az első székbe nagy cifrán, kényesen, mint két páva, s illegették-billegették magukat, hátha valahogy rájok tekintene a királyfi. Mert a királyfi délután is elment a templomba, hadd lássa, ott lesz-e ismét Hamupipőke. De Hamupipőke akkor még ott ült az udvaron, sírdogált, kesergett magában, hogy mindenki mehet templomba, csak ő nem. Egyszer segítettek rajta a galambok, de vajon másodszor eljönnek-e? No, nem kellett sokáig keseregnie, kétannyi fehér galamb szállott le, mint amennyi délelőtt. A csőrüket beleütögették a búzába, s egy szempillantás múlva egy szem konkoly nem sok, annyi sem volt benne. Azzal, huss! Elrepültek. Hamupipőke pedig elővette a második diót, hátha abban is talál valamit. Hiszen talált is abban olyan szép ezüstköntöst, hogy királykisasszonynak sem lehetett annál különb. Mindjárt fölvette magára, s ment a templomba. Haj, uramistenem, mikor belépett a templomba, minden szem őreá esett, még a pap is megakadott az imádságában, s a két csúnya leány illegethette magát, mert a királyfi csak Hamupipőkére nézett, le sem vette róla a szemét. De Hamupipőke másodszor sem várta meg a prédikáció végét, hirtelen fölkelt a helyéről, s kiillant a templomból, mint a tünemény. Utána a királyfi az inasával, végig a falun, de hiába szaladtak. Hamupipőke másodszor is eltűnt a szemük elől. Jönnek haza a leányok, mondják nagy dicsekedéssel: - No, Hamupipőke, sajnálhatod, hogy nem lehettél a templomban! Megint ott volt a királyfi s egy még szebb királykisasszony, mint amilyen délelőtt volt. - Ó, én jól láttam azt a királykisasszonyt - mondotta Hamupipőke. - Ugyan honnét láttad volna? - Fölállottam a kerítés tetejére, s onnét jól láttam, amint végigsétált az utcán, színezüst ruhában, színezüst köntösben. - Úgy! Hát a búzát megtisztítottad-e? - Ott van, nézzétek, azt is megtisztítottam. Majd megette a méreg s a bosszúság a leányokat. Befedték tövissel a kerítést, hogy többet ne állhasson reá Hamupipőke, s következő vasárnap négy véka konkolyos búzát öntöttek az udvarra, hadd legyen, amivel bajlódjék, kínlódjék. No, elmennek a leányok a templomba, Hamupipőke otthon maradt, s szemelgetni kezdi a búzát, de még jóformán belé sem kezdett, jöttek a fehér galambok nagy szárnycsattogtatással, annyian voltak, hogy alig fértek az udvaron, s egy percet, kettőt alig voltak ott - tisztára vált a búza, mint a színarany, s azzal továbbrepültek. - Ó, édes Istenem - fohászkodott Hamupipőke -, csakhogy ismét megsegítettél! Azzal mindjárt feltörte a harmadik diót is, hadd lássa, mi lehet abban. Volt, ami volt az első s a második dióban, de a harmadikból olyan aranyköntös kerekedett ki, hogy ragyogott, mint a nap; suhogott, mint a selyem, s mikor Hamupipőke magára vette, s a kicsi tükör elé állott, magamagát sem ismerte meg. Bemegy a templomba, s hát amint belép, felállanak a népek, földig hajolnak előtte, még a nénjei is, pedig azokat ugyancsak ölte a bosszúság, mert vagy nézett reájuk a királyfi, vagy nem addig, mostantól kezdve csak Hamupipőkét nézte. Hamupipőke most sem várta be a prédikáció végét, hirtelen kifordult a templomból, szaladott hazafelé, de mégsem olyan gyorsan, mint azelőtt, s a királyfi inasa látta messziről, hogy melyik kapun fordult be. Odaszaladott, s a kapufélfa hasadékába beleszúrt egy aranyrózsát, hogy arról megmutathassa a gazdájának, hol lakik az a szépséges szép leány. Visszamegy az inas, jelenti a királyfinak, hogy mit látott, mit csinált. - Jól van - mondja a királyfi -, gyerünk haza, hadd fogatok be hatlovas hintóba, s úgy megyünk annak a leánynak látogatására. Aközben a leányok is hazamentek a templomból, s már a kapuból kiabálták Hamupipőkének: - Hej, Hamupipőke, búsulhatsz, hogy nem voltál a templomban! Ott volt megint az a szép királykisasszony, mégpedig színarany köntösben. - Ó, én jól láttam - mondotta Hamupipőke. - Ugyan honnét láttad? - Honnét? Felmásztam az eperfára, s jól láttam onnét. - Úgy... te az eperfára mászkálsz? Bizonyosan meg sem tisztítottad a búzát. - Dehogynem, dehogynem, nézzétek csak, egy szem konkoly sincs benne. Mérgelődtek, bosszankodtak a leányok, s mérgükben kivágatták az eperfát, hogy többet ne mászhasson reá Hamupipőke. De már ezt megsokallotta Hamupipőke édesapja is, mondotta a leányoknak: - Látom, hogy nem élhettek egymással békességben, elválasztlak egymástól. Azzal vitte Hamupipőkét a falu végére, s ott egy öregasszonynak a gondjára bízta. Alig ment el Hamupipőke hazulról, jött a királyfi hatlovas hintón. Be egyenesen a kapun, amelyiknek a félfájába az inas beszúrta volt az aranyrózsát. Bemennek a házba, de Hamupipőkét nem látják sehol. Kérdi a királyfi az asszonyt: - Hol a leányod, jó asszony? - Ó, felséges királyfi! Van nekem kettő is, mindjárt beszólítom. Beszólítja a leányait, de a királyfi elszomorodott, s mondta: - Egyik sem az, akit én keresek. Hát nincs még egy lányod? - kérdezte a királyfi. - Nincs nekem, felséges királyfi, nem is volt soha. Kimegy nagy búsan a királyfi, végigmennek a falun; benéznek minden udvarra, beszólnak minden házba, sehol sem találják a szép Hamupipőkét. A falu végén, abba a kicsi házba, ahol Hamupipőke lakott, be sem akartak nézni; mégis meggondolkoznak, bemennek, s kérdik az öregasszonyt: - Van-e magának leánya, néne? - Nincs nekem, lelkem, nem is volt soha. - Hát valaki másnak a leánya nincsen-e a háznál? - Van, felséges királyfi, itt lakik nálam egy szegény leány, de bizony az nem is érdemes a megtekintésre. Mondotta a királyfi: - Már érdemes, nem érdemes, én megtekintem. Abban a pillanatban kilép az ajtón Hamupipőke színarany köntösében. Hej, ámult-bámult az öregasszony, meg sem ismerte Hamupipőkét ebben a köntösben. Odament a királyfi, megfogta a kezét, s mondá lelkes szóval: - Te vagy az! Te vagy az, akit én keresek! Ülj fel a hintómba, viszlek a palotámba. Légy a feleségem! Mindjárt felültek a hintóba, meg sem is állottak a király váráig. Egyszeriben papot hívtak, nagy lakodalmat laktak, s még ma is élnek, hogyha meg nem haltak.
Értékelés
★★★★
21 szavazat

Mesekeresés

Mesék, mondák